• Már készül a Dragon Age: Inquisition nagy DLC-je
  • Továbbá úton van a Patch 5, az eddigi legnagyobb frissítés
  • A Patch 5 megjelenése előtt lesz egy bétateszt

A Dragon Age: Inquisition a BioWare eddigi legnagyobb sikere, ami nem csak a játékosoknak, hanem a kritikusoknak is tetszett, ráadásul az eladások terén is bőven az elvárásokon felül teljesített. Nem csoda tehát, hogy nagyon izgatott mindenki a jövőt illetően, s jóformán garantált a folytatás, de előtte még legalább egy nagy DLC készül. Ezt a Dragon Age-sorozat producere Mark Darrah tette közhírré Twitteren, elárulva, hogy már a letölthető tartalom dolgoznak, ám erről majd csak akkor fog beszélni, ha fixálták a részleteket.

Megtudtuk továbbá azt is, hogy már úton van a játék ötödik frissítése, amely az eddigi legnagyobb lesz, olyan nagy, hogy egy bétatesztelést igényel. Erre PC-n lehet majd jelentkezni a Dragon Age Keeperen keresztül, és aki bekerül, az megnézheti a Black Emporiumot, egy rejtélyes, földalatti boltot, ahol mindenféle egzotikus fegyvereket és itókákat lehet venni. Ezen kívül bemutatkozik a tároló, ahol az éppen nem használt tárgyainkat raktározhatjuk, valamint színezhetjük a felszereléseket, változtathatjuk a karakterünk arcát és hangját, beállíthatjuk a feliratok méretét, kibővített shader opciókat kapunk, és még sok mást, amiket majd később részletez a csapat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!