Bár kissé ironikus, de igaz: a 3D Realms beperelte a Gearbox Software-t, amiért utóbbi nem volt hajlandó kifizetni a Duke Nukem Foreveren tíz évig ücsörgő csapat állítólagos járadékát. Az eset pikantériája egyébként, hogy a 3D Realms egy félkész, katasztrofális állapotban lévő kódhalmazt adott át a Gearbox csapatának, akik összeollózták azt -- így született meg minden idők egyik legutáltabb játéka.

A dolog azonban korántsem ilyen egyszerű. A 3D Realms Texasban beadott keresetére a Gearbox a Law360-on keresztül egy közleményben válaszolt, melyben tagadják a fizetési elmaradást. Sőt, hangsúlyozzák, hogy a 3D Realms azért létezik még ma is, mert ők kifizették a vállalat összes adósságát, 2,9 millió dollárt, feltöltötték a kasszát, és megmentették a céget az egyébként teljesen megérdemelt bukástól. Ezzel szemben a Duke Nukem Forever munkálatait elkezdő csapat 1,3 millió dollárnyi nyers bevételt követel a Gearboxtól.

Hogy kinek van igaza, nehéz eldönteni, és már önmagában is nevetséges, hogy egy olyan játék profitján megy a pereskedés, amit legjobb lenne elfelejteni. A Gearbox hozzáfűzte, hogy a 3D Realmsnek csak savanyú a szőlő, és nem képesek szembenézni a ténnyel, hogy míg ők csak nyertek a botrányos fejlesztésen, addig a Duke Nukem Forever befejezését magára vállaló brigád hírnevét alaposan megtépázta az FPS. Hogy a bíróság kinek az oldalára áll, a jövő zenéje.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!