A Techland jövőre jelentkezik legújabb zombis játékával, a Dying Lighttal, melyben ezúttal egy elzárt városrészben kell túlélnünk, miközben természetesen mindenfele hemzsegnek az oszladozó hullák. Ráadásképpen az este beköszöntével az igazán vérszomjas fenevadak is megjelennek, vagyis soha, egyetlen percre sem lehetünk biztonságban -- ami nagy kár, hiszen egy szép világba csöppenünk, amit csak loholás közben látunk majd.

A Dying Light a csapat első olyan programja, ami következő generációs konzolokra is megjelenik (lesz PC-s, Xbox 360-as és PS3-as kiadás is), így itt már van módjuk arra, hogy az eddigi korlátokat átugorva megcsillogtassák tudásukat a világok felépítése és azok élettel való megtöltése terén -- erről ad most újabb tanúbizonyságot az alábbi videó, melyben nem az akció, a kooperatív játékmenet vagy a változatos arzenál kapta a főszerepet, hanem a belső fejlesztésű Chrome Engine 6.