A Thief is egyike volt azon játékok csoportjának, melyek komoly bemutatót kaptak a 2013-as E3 keretében, de ez egyáltalán nem is csoda, ugyanis a jövő év egyik legjobban várt programjáról van szó. A sorozat új része nem kevesebbet ígér, mint azt, hogy újra megörvendeztet minket a lopakodásra épülő játékmenettel, azzal, amitől oly sok hasonló játéksorozat mostanában elfordult az akció irányába. A visszatérő, de átalakult Garrett-tel az árnyékok lesznek a legjobb barátaink, a fő fegyverünk pedig az észrevétlenség.

Az egyszerűen csak Thief névre keresztelt játék főleg a sorozat rajongóinak szó, de egyúttal tartalmaz egy sor olyan funkciót és lehetőséget, amivel a készítők igyekeznek az újoncokat is megfogni; nem titkoltan az a cél, hogy újra életet leheljenek a sorozatba, melynek legutóbbi része egészen régen, 2004-ben jelent meg. Ráfér tehát már a friss vér a szériára, ám bármennyire jól hangzik eddig a játék, sokan még biztosan egy kis győzködésre várnak -- nekik szól az alábbi, 33 perces anyag, amiben láthatjuk mozgás közben a játékot, aztán pedig az egyik fejlesztőt hallgathatjuk meg a programról.

Thief -- Megjelenés: 2014 -- Gépigény: nem ismert