Mikami Sindzsit leginkább a Resident Evil megteremtőjeként ismerhetjük. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán, a Resident Evil 5-öt pedig már nem ő készítette. Hogy hol tart most, mit lát a jövőre nézve, és milyen lesz legújabb játéka, a Vanquish? Nos, sok kérdésre felelt mostanában, lássuk, mik a legfontosabb tudnivalók!

Először is a Vanquisht tárgyaljuk ki, mely az év egyik legjobban várt akciójátéka lett a látványos bemutatóknak köszönhetően. Mikami a CVG-nek bevallotta, hogy a program fejlesztése során sokat merített a szintén általa tervezett Resident Evil 4-ből.

"A csapat, amely most a Vanquisht csinálja, sok olyan embert tartalmaz, akikkel már az RE4 idején is együtt dolgoztunk. Mondhatjuk, hogy ők ezen játékok eszenciái."

Később a Gametrailers.com-nak adott interjújában a játékmenetről árult el apróbb részleteket. A főhős a Vanquishben dohányzik (!), aminek két oka van. Az első, hogy jobban azonosulhassunk a karakter jellemével, lévén egy régi vágású szereplőt alakítunk, aki a fejlett jövő ellenére is a rossz szokások rabja. A második ok ennél kicsit logikusabb, ugyanis ha rágyújtunk egy cigire, akkor az ellenfelek megérezhetik annak szagát, és így könnyebben csalhatjuk csapdába őket. Hogy ez a játék folyamán hogy működik, nem került prezentálásra, ami azért kár, mert az eddigi bemutatók alapján a Vanquish nem az a program, amiben sokat lopakodhatunk. Inkább egy nehéz akcióorgiának tűnik, és valóban, Mikami is elismerte, hogy a Vanquish nem könnyű. Állítása szerint a játék legjobb része az, hogy az embernek rá kell jönnie a legoptimálisabb mozdulatsorra, amivel kivághatja magát a szorult helyzetekből. Hozzátette még, hogy szerinte a játék olyan lesz, amilyennek ő szerette volna, ez pedig azt jelenti, hogy rosszul biztosan nem járunk.

S hogy miként látja a játékok, az ipar és a saját jövőjét Mikami? Nos, szerinte rossz irányba tolódnak a dolgok.

"Az vált trenddé az utóbbi időben, hogy hatalmas csapatok dolgoznak nagyszabású projekteken, de örülnék, ha ez nem folytatódna a jövőben. Nem szeretnék ezer vagy kétezer fős brigádokat látni egy-egy játék fejlesztése felett, mert az nagyon megnehezítené a minőségi játékalkotást. Akkora tömeget nehéz, vagy épp lehetetlen átlátni, irányítani. A jó játékok jövője most is a kis csapatokon múlik."

Sindzsi a saját karrierjéről is szívesen árult el részleteket.

"Mindenki azt várja tőlem, hogy nagy, "odaütő" játékokat készítsek, holott én szívesen dolgoznék több kis projekten. Sajnálom egyébként, hogy a God Hand (Mikami 2006-os egyéni projektje) nem lett nagy siker. Szívesen dolgoznék valami hasonlón újra."

Lehetséges tehát, hogy lesz egyszer God Hand 2? Akárhogy is, erre Mikami már nem tért ki részletesebben. Annyit még elmondott, hogy nagyon kíváncsi a 3DS-re. Nos, mi is Sindzsi, mi is...