A Dead Space 3 nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, de ez még nem jelenti azt, hogy a sorozatnak befellegezett volna, egyszerűen csak az a tényállás, hogy pihenőn van. Az EA-től Patrick Söderlund elmondta: a Visceral Games jelen pillanatban nem a Dead Space 4 munkálatait végzi, hanem valami más, egyelőre titkos, de nagyon izgalmas projekten dolgozik.

Egy korábbi pletyka szerint a Dead Space 3 gyenge eladásai miatt az EA elkaszálta a teljes sorozatot, a készítő stúdiót pedig bezárta. Ezt szinte azonnal, kategorikusan cáfolta a kiadó, mondván minden rendben van, az viszont igaznak tűnik, hogy a játék fejlesztése nem volt zökkenőmentes. A források beszámolói szerint az EA kérte az akcióorientált megközelítést, valamint az opcionális mikrotranzakciós rendszer miatt ki kellett dobniuk a fegyverekként más és más tölténytípusok ötletét. Mindezek miatt, noha a megjelenésének hetében az angol eladási listák élén nyitott a program, összességében 26 százalékkal rosszabb teljesítményt nyújtott, mint a két évvel korábban, teljesen hasonló időszakban megjelent elődje.

Söderlund nagyon titkolózó volt azzal kapcsolatban, hogy min dolgoznak a srácok, annyit viszont elárult, hogy egy olyan projektről van szó, amit szenvedéllyel készíthetnek a fejlesztők, ez pedig egy kifejezetten jó hír. A titokzatos új játék jó eséllyel a Star Warsszal hozható kapcsolatba, ugyanis mikor az EA megkaparintotta a jogokat, elárulta azt is, hogy a DICE, a Viscreal Games és a BioWare készítheti a játékokat -- ugyanakkor könnyen megeshet, hogy időközben változott a terv. Majd kiderül, bár nem mostanában várható a Visceral munkájának gyümölcse.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Dead Space 3 -- Megjelenés: 2013. február 8. -- Gépigény: CPU: 1 magos / 2800 MHz, RAM: 1 GB, VGA: SM 3.0, DX 9.0c / 256 MB, HDD: 10 GB