• Négy hacker 2011-ben komoly mennyiségű adatot lopott
  • Betörtek a Valve, a Microsoft, az Infinity Ward és az Epic rendszerébe
  • Szoftvert loptak az amerikai hadseregtől
  • Két gyanúsított már bűnösnek vallotta magát
  • Legfeljebb öt évet ülnek majd börtönben, és 250 ezer dollárt kell fizetniük

Az FBI eljárást indított négy személy ellen, akiket értékes információk és szoftverek eltulajdonításával vádolnak -- ezek igazi hackerek, nem néhány pattanásos script kiddie, akik a közelmúltban DDoS támadást intéztek népszerű játékok szerverei ellen.

A kiadott közlemény szerint 100-200 millió dollárnak megfelelő szellemi tulajdont szereztek meg a tettesek, többek között az Xbox One-ra vonatkozó részleteket, még a konzol megjelenése előtt, de hozzájuk kerültek a Call of Duty: Modern Warfare 3 és a Gears of War 3 bizonyos elemei, betörtek a Valve rendszerébe és, ami igazán súlyos, ellopták az amerikai hadsereg helikopterpilótái számára írt kiképzőprogramot.

Az elkövetők ellen összesen 18 pontban emeltek vádat, úgy mint szerzői jogsértés, személyazonosság-lopás és ipari kémkedés -- a vádpontok egy részét csoportos bűncselekményként tárgyalják, míg másokkal egy-egy személyt céloznak.

Az eset egyébként még 2011-ben történt, s eddig két vádlott, a 28 éves Sanadodeh Nesheiwat és a 20 éves David Pokora vallotta magát bűnösnek, míg a 20 éves Nathan Leroux és a 18 éves Austin Alcala ezt nem tette meg. Nesheiwat és Pokora január 13-án fog börtönbe vonulni, ahol legfeljebb öt évet töltenek majd, ennek tetejébe pedig 250 ezer dollárt is fizetniük kell.

hacker-attack-sistema-informatico-invalsi.jpg