Bo Andersson Klint, a Starbreeze vezérigazgatója árulta el nagy elégedettséggel, hogy a tavaly bejelentett Payday 3 hivatalosan is dizájn fázisba lépett, vagyis megkezdődtek az érdemi munkák a játékkal. Ugyanakkor hozzátette: jelenleg nincs megjelenési határidő, mert annyi időt szeretnének szentelni a projektnek, amennyi szükséges.

„Ez a legfontosabb brandunk manapság és cégünk alapköve, úgyhogy ennek megfelelően akarjuk kezelni. Új hírekkel a közeljövőben valószínűleg nem szolgálunk. Egyszerűen nem akarjuk siettetni a Payday 3-at” – mondta Klint.

Mint ismeretes, tavaly év elején a Starbreeze visszavásárolta a Payday jogait az 505 Gamestől, így ők valószínűleg a Payday 3-ba már nem szállnak be, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy az Overkill egy Walking Dead játékon is dolgozik, amiről utoljára egy éve hallottunk, méghozzá akkor, amikor elhalasztották a megjelenését.

payday-3-fan-art.jpg