Bár az E3 2016 fergetegében a filmes összefoglalóra nem maradt idő, azért az utóbbi időszakban sem felejtettük el summázni a Trónok harca hetedik és nyolcadik részét, megnéztük a Démonok között 2-t és kaptunk egy dögös trailert a Kingsglaive: Final Fantasy 15-höz. Emellett jött néhány képregény-filmes pletyka, a készítők próbálják megelőzni a The Walking Dead poénjainak lelövését, mindeközben Kevin Smith sorozatokat készít, és talán még egy Ripley is szerepel majd az Alien: Covenantban. Uccu, vessük bele magunkat a filmek világába.

Filmek

A legfrissebb forgatási fotók alapján a Wolverine 3 nem az Old Logant fogja alapul venni, hanem az X-Men: Evolution című animációs sorozatból és az NYX képregényekből fog kölcsönözni. Ugyanis a legújabb pletykák szerint a képeken az öreg Xavier és a szintén korosnak tűnő Logan mellett látható fiatal lány X-23, Wolverine „női változata”. A karakterről érdemes tudni, hogy ő is részese lett az X Fegyver Programnak, aminek folyamán adamantium karmokat kapott.

A pletykát alátámasztani látszik az a hír, hogy Richard E. Grant egy gonosz tudóst alakít majd, és ha ez igaz, a fentiek alapján vagy doktor Dr. Abraham Corneliust, vagy Mister Sinister formálja majd meg.

Mindehhez vegyük még hozzá, hogy elvileg ez lesz Hugh Jackman leköszönő filmje, így nem is lenne alaptalan, ha az adamantium stafétabotot átadná másnak. Bár a képeken egy kislány látható, állítólag tizenéves és huszonéves korában is láthatjuk majd ezt a rejtélyes karaktert.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Mads Mikkelsen, aki a Doctor Strange-ben a címszereplő ellenlábasát alakítja majd, úgy nyilatkozott karakteréről, hogy ő alapvetően nem gonosz, csak nem azonos a szemlélete a főhősével, és szerinte máshogy kellene jobbá tenni a világot.

Kaptunk egy újabb trailert az augusztus 18-án érkező Ben-Hurhoz. A képanyag nem rossz, egyaránt megvillantja a sztorit és az akciót, de a zene az egészet kicsinálja.

A Ben Hur alatt amúgy rezeg a léc, sok olyan eleme van, amin könnyen elhasalhat. Remake, márpedig az emberek lassan hidegrázást kapnak az újrafeldolgozásoktól. Nincsenek húzónevek, akik moziba csábítanák az embereket. A trailerek nagyon azt sugallják, hogy az igazi hangsúly a látványon lesz, az viszont egyelőre nem tűnik kiemelkedőnek. Emellett történelmi film, márpedig azok mostanában nem teljesítenek jól a kasszánál – igaz, nem is készült mostanság említésre méltó.

Talán éppen ezért próbálja a Paramount a film hátterével meghódítani a közönséget (ami szintén mellényúlásnak tűnik), és kiadtak egy, a kulisszák mögé betekintő videót. Ez megpróbálja bizonyítani, hogy nem lesz minden CGI, pláne nem a fogatversenyen, ahol igazi lovakkal forgattak igazi pályán.

A Démonok között 2 már az első héten visszahozta a belé fektetett milliókat, így megnyitotta a lehetőséget a harmadik etap előtt. James Wan, az első két film rendezője felvetette, hogy a harmadik történet szellemek helyett egy farkasember mítosz körül bonyolódhatna.

És ha már szóba került, a Démonok között 2-ben feltűnt apáca is spin-off filmet kap, hasonlót, mint az első részből leágazó Annabelle, ami mellesleg 2017-ben szintén folytatással jelentkezik.

Az E3 2016 alkalmával kaptunk egy kétperces werkfilmet az Assassins’s Creedből, amiben eleddig nem látott jeleneteket is megnézhettünk.

Az NBC Universal még áprilisban vásárolta fel a DreamWorks Animationt 3,8 milliárd dollárért, és úgy tűnik, mostanra körvonalazódtak a terveik. Az évi két film helyett évi négy filmet szeretnének a moziban látni (reméljük, a mennyiség nem megy a már így is hullámzó minőség rovására), és szándékukba áll valamilyen formában folytatni a Shrek-filmsorozatot.

Indina Jones nem fog meghalni az ötödik filmben, jelentette ki Steven Spielberg.

Teaser trailert kapott a Tupac életét feldolgozó, All Eyes On Me című film, amely november 11-én jelenik meg.

A Paramount szeretné újra mozivászonra vinni Simon Templart, az Angyalt, akinek eddig két híresebb megformálója volt: Roger Moore a ’60-as években futó sorozatban, és Val Kilmer az 1997-es mozifilmben.

Kaptunk egy képet az Alien: Covenant forgatásáról, amin éppen Ridley Scott magyaráz, a háttérben pedig ott van Michael Fassbender, azaz David, ezúttal barna hajjal – feltehetően ez egy másik modell, nem ugyanaz, ami elvesztette a fejét a Prometheusban.

Plusz adalék még, hogy felröppent egy pletyka, miszerint Katherine Waterston nem is egy Daniels nevű karaktert fog játszani, hanem Ellen Ripley anyját.

alien-covenant-photo.jpg

Kaptunk egy klipet a Függetlenség napja – Feltámadásból. A rövid videóban az első részben gyanúsan elhunyt, most mégis újra az idegenekkel foglalkozó Dr. Okunt (Brent Spiner) láthatjuk „akció” közben.

Magyar premierek június 23-án:

  • A függetlenség napja – Feltámadás
  • A modell
  • Neon démon

Sorozatok

Kevin Smith szívesen rendezne Daredevil vagy The Defenders epizódot. Emellett már biztos elkészíti egy tízrészes tévésorozat formájában a Shop-Show folytatását, már csak csatornát kell találniuk a Universallal. Illetve dolgozik az 1984-es Nyomul a nyolcadik dimenzió című film sorozatváltozatán.

Sam Esmail szeretne szünetet tartani a Mr. Robot második és harmadik évada között, hogy pihenhessen. Mind ő, mind a főszereplő, Remi Malek úgy véli, hogy a sorozatok készítési ütemtervei mára elavultak, és megterhelő jó minőségű történeteket és epizódokat összehozni ilyen feszes tempó mellett. A Mr. Robot második évada július 13-án debütál.

Szeptember 2-án érkezik a Netflixre a Narcos második évada. E sorozat egy kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar életét dolgozza fel.

THE WALKING DEAD 6. ÉVAD BEFEJEZÉS SPOILER KÖVETKEZIK

A The Walking Dead 6. évadának végén meghalt az egyik fontos szereplő, de a készítők faramuci módon nem árulták el, melyik. Hogy elkerüljék a poén idejekorán való leleplezését, a megfejtést, ami a 7. évad első epizódjában kerül napvilágra, 11 változatban forgatták le. Mert ugye ennyi jelölt van: Rick, Daryl, Carl, Glenn, Eugene, Michonne, Maggie, Sasha, Arron, Abraham és Rosita.

SPOILER VÉGE

És ha már The Walking Dead, az AMC perrel fenyegette meg a The Spoiling Dead Fans nevű csoportot, ami az utóbbi időkben azzal lett ismert, hogy pontos infókkal lőtték le jó előre különböző sorozatok poénjait. A sorozat gyártója szerint a csoport illegális forrásból szerez híreket és állítanak (végül helyesnek bizonyuló) feltételezéseket, amivel sérti a szerzői jogokat. Bár a The Spoiling Dead Fans tagjai állítják, hogy ilyet nem tesznek, nem akarnak ártani a sorozatnak, így a jövőben nem indítanak spekulációkat – viszont a legális képeket és szemtanúi beszámolókat továbbra is közzé teszik.

A Sky Atlantic, az HBO és a Canal+ közös gyermeke a The Young Pope, amely egy fiatalon megválasztott, amerikai pápa történetét meséli el egy nyolcrészes minisorozat formájában, Paolo Sorrentino (Ifjúság) rendezésében, Juse Law főszereplésével. A teaser alapján a sorozat nem éppen hagyományos módon közelíti meg a pápaság kérdését.