A hetet a Trónok harcával nyitottuk, amit egy kis Warcraft: A kezdetek követett, aztán jött egy maratoni hosszúságú trailer a Függetlenség napja folytatásához, hírt kaptunk a Luke Cage egyik szereplőjéről, és még az is kiderült, hogy egynél több Power Rangers-filmet terveznek. Szóval ezen a héten sem unatkozhattunk. Lássuk hát a termést.

Filmek

Kezdjük is a menetet egy kis Függetlenség napja: Feltámadással. Gebedjek meg, ha ezt a filmet nem moziban nézem meg. És ha hozza azt a nosztalgiafaktort, amit például a Jurassic World, és két óra erejéig újra 10-12 évesnek érezhetem magamat, nálam már sikert fog aratni. Nem kell ide agy, csavaros sztori, Shakespeare-t alázó párbeszédek, csak rúgják újra seggbe E.T.-t, mutassák meg, milyen egy harmadik típusú pofon, és tanítsák meg végre az idegeneknek, hogy nem szabad erre a k*rva bolygóra leszállni és a f*szagyereket játszani. Ha buta, de szerethető látványfilm lesz, én elégedetten jövök ki a moziból, elvégre az 1996-os eredeti is az volt. És eme, majdnem ötperces trailer alapján erre minden esély megvan. Nálunk június 23-tól játsszák a mozik.

A Lionsgate egészen pontosan hét (7!!!) Power Rangers mozifilmet akar készíteni, miközben a Dean Israelite rendezte első részt még be sem fejezték. Én azt sem igazán értem, hogyan lehet ebből egy filmet is készíteni…

Zombiapokalipszis a Rossz szomszédság 3-ban? Ja, hogy az is új infó, hogy lesz harmadik rész? Nos, hivatalosan még nincs bejelentve, de a Universal kiadott egy promót a Rossz szomszédság 2-höz (az Államokban még csak a múlt héten mutatták be), amiben a film két főszereplője egy egyetemista zombit próbál megölni. Sokan úgy vélik, hogy ez nem csak egy ügyes reklám a Fear the Walking Deadhez, de egyben kikacsintás a műfajt váltó harmadik részre. Ha mégsem, poénnak azért nem rossz.

A Warner leváltotta Charles Rovent, aki a Batman: Kezdődik! óta bábáskodott a DC-filmek fölött. Az Öngyilkos osztag és a Wonder Woman még az ő felügyelete alatt kerül a moziba, de az Igazság ligája, valamint a tervezési fázisban lévő Flash és Aquaman már az új producerek, Geoff Johns (a DC feje) és Jon Berg (Sötét lovag: Felemelkedés) vezényletével készülnek el. Roven persze továbbra is részt vesz a DC-filmek munkálataiban, csak most már nem ő az egész kóceráj feje.

Kellemesen semmitmondó teasert kapott A szépség és a szörnyeteg élőszereplős változata, amiben Emma Wattson (Harry Potter-sorozat) fogja játszani Belle-t, míg a szörnyet Dan Stevens (Downton Abbey) formálja meg. Mellékszerepekben pedig olyan színészeket láthatunk vagy hallhatunk, mint Ian McKellen, Ewan McGregor, Luke Evans és Stanley Tuccy. A Bill Condon (Alkonyat: Hajnalhasadás 1-2) rendezte filmet 2017. március 17-én mutatják be. A teaser érdekessége, hogy az 1991-es eredeti rajzfilm Oscar-díjas betétdalának dallamait hallhatjuk alatta.

Megan Fox a múltkor még Indiana Jones akart lenni, most meg már Kitana hercegnő szerepére pályázna a Mortal Kombat realisztikus és sötét rebootjában. Persze erről még csak ő ábrándozik, de ami ma még álom, az előbb-utóbb könnyen valósággá válhat.

Íme, egy kép az Alien: Covenanthoz, amin egy űrhajó rideg folyosója és a Katherine Waterston alakította Daniels látható.

alien-covenant-katherine-waterston-set-photo.jpg

Azt ugyan még nem tudom, miért csináltak folytatást a Némo nyomábannak ($$$), de az Agymanók és különösen a Zootropolis – Állati nagy balhé után én megszavazom a bizalmat a Szenilla nyomában című animációs filmnek. Pláne, ha ilyen kedves trailereket dobálnak ki hozzá. A halak június 16-án úsznak fel a vászonra.

Rosa Salazar (Az útvesztő – Tűzpróba) fogja játszani a Robert Rodriguez dirigálásával készülő Alita: Battle Angel című filmben a főszerepet. A legendás manga története a XXVI. században játszódik, amikor is egy tudós összerak egy nőnemű kiborgot. A szexi robi semmire sem emlékszik a szemétre kerülése előttről, csak harci tudására, így csakhamar félelmet nem ismerő fejvadásszá válik.

Trailerrel jelentkezett az igaz történet alapján készülő The Infiltrator, amelyben Robert Mazur DEA ügynök (Bryan Cranston) azt a feladatot kapja, hogy épüljön be egy drogbáró, Pablo Escobar hálózatába, mint pénzmosó. A feladathoz két társat is kap Emir Abreu (John Leguizamo) és Kathy Ertz (Diane Kruger) képében.

Most, hogy Daniel Craig végleg levette James Bond csokornyakkendőjét (vagy csak azért utasít vissza 100 millió dolláros csekkeket, mert így akarja magasabbra srófolni a tarifáját, bár szerintem a producerek sem ettek meszet, hogy ennél többet fizessenek neki), az alkotók úgy tűnik, nekiláttak felkutatni az utódját. Állítólag a szerencsés kiválasztott az MCU-filmek közkedvelt gonoszát, Lokit megformáló Tom Hiddleston. Egy a színészhez közeli forrás szerint már tárgyalnak vele a szerepről.

tom-hiddleston.jpg

Magyar premierek június 2-án:

  • Alice Tükörországban
  • Pénzes cápák
  • Csontok és skalpok
  • Haifai kikötő
  • Kék bársony
  • Máris hiányzol

Sorozatok

Karrie-Anne Moss újra magára ölti Jeri Hogarth ügyvédnő kosztümét az Iron Fistben. Hogarth eddig a legtöbbet a Jessica Jonesban szerepelt, de egy pár percre a Daredevil második évadában is megjelent. Ha esetleg feltűnne a Luke Cage-ben is, akkor ő lenne az első a Netflixes MCU karakterek közül, aki a The Defenderst felvezető sorozatok mindegyikében szerepelt – bár az összekötő szereplő valószínűleg inkább a Rosario Dawson alakította Claire Temple lesz, hiszen ő eddig benne volt a Daredevil mindkét évadában és a Jessica Jonesban is, sőt, a Luke Cage-ben szintén fel fog tűnni.

Úgy néz ki, a Showtimes minden héten kiad egy Rodies előzetest. Ez most két percnél is hosszabb.

Az A&E a gyenge nézettségre hivatkozva elkaszálta a Damient, az Ómen-filmek tévésorozat változatát. Egy évadot élt.

Ugyan még nem jelentették be hivatalosan, de azt csiripelik a madarak, hogy A törvény nevében nem kap harmadik évadot az HBO-tól.

Az FX Productions két további évadot rendelt a Foglalkozásuk: amerikai című sorozatból. A 13 epizódos ötödik és a 10 részes hatodik évad viszont a széria végét is jelenti. A két showrunner, Joe Weisberg és Joel Fields viszont nem marad munka nélkül, ugyanis a csatorna már most leszerződtette őket egy új sorozatra.

Trailert kapott a BoJack Horseman június 22-én startoló harmadik évada.