Bár sokszor úgy érezzük, hogy a játékok grafikai színvonala nem fejlődik drasztikusan, a bizonyítékok azt mutatják, hogy ez nem így van. Be is mutatunk pár olyan szériát, amik az első és utolsó részük között hatalmasat ugrottak a vizualitás terén. Jó nézelődést!

Assassin’s Creed

Az Assassin’s Creed első része viszonylag későn, 2007-ben jelent meg, a sorozat pedig hosszú ideig használta ugyanazt a motort. A tavalyi Assassin’s Creed: Unity azonban jelentős előrelépést mutatott be. Hiába, az újabb konzolok és az erős PC-k korában a pár éve még csak prerenderelt vdeókban látható vizuális orgazmus a játékmotorokkal is elérhetővé vált.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!
Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

FIFA

Az első FIFA-játék 1993-ban jelent meg, a legutóbbi pedig tavaly év végén, szóval sejthetitek, mekkorát változott a sorozat a fennállásának több mint húsz esztendeje alatt. Igazatok van: rengeteget. Kezdjük ott, hogy az eredetileg 2D-s kis focisták szép lassan olyan sok poligonból álló 3D-s modellekké változtak, amiknek háromszögeiből egy komplett Quake 3-as pálya felépíthető volna.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!
Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Far Cry

Hihetetlen, hogy telik az idő. Gondoltátok volna, hogy az első Far Cry játék 10 évvel ezelőtt jelent meg? Igen, majd egy évtizede, ami a játékiparban óriási idő. Amíg a 2004-ben még csodálkozva, szájtátva figyeltük a CryEngine által nyújtott fenomenális látványt, ma már csak mosolygunk azon.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!
Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Need for Speed

Az egyik legnagyobb autóversenyzős széria gyökerei a messzi távolba, azaz pontosan 1994-be nyúlnak vissza. Azokba az időkbe, amikor még pixelesek voltak a videojátékok, a 3D-s gyorsítókártyák pedig még csak a kanyarban voltak. Több mint 20 év telt el azóta, ez az időszak pedig döbbenetes változást hozott számunkra.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!
Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

The Elder Scrolls széria

Ha azt mondjuk, Elder Scrolls, akkor valószínűleg mindenkinek a Morrowind, a Skyrim, esetleg az Oblivion ugrik be elsőre, hiszen sokaknak ezek a játékok jelentették első találkozásukat a sorozattal. Pedig az legelső rész ezeknél jóval régebben, pontosabban 1994-ben jelent meg, Arena alcímmel. Érdekesség, hogy a 1994-es változatát már ingyen letölthetitek a széria hivatalos oldaláról, illetve annak folytatását is, a Daggerfallt is beszerezhetitek ugyanonnan.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!
Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Grand Theft Auto

Az előző címekhez képest egy kifejezetten fiatalos versenyzőnk a listánkon a GTA, hiszen annak első része "csak" 18 évvel ezelőtt, 1997-ben látott napvilágot. Most, hogy végre nagykorú lett a sorozat, érdemes egymás mellé tenni az akkori és a legújabb részt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!
Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!