Néha úgy tűnik, hogy a mikrotranzakció lassan olyan „kötelező” elem lesz, mint a többjátékos mód – már csak azért is, mert ez a kettő remekül összeköthető. Még akkor is, ha amúgy semmi értelme, mint például a Dead Space 3 esetében. Öröm az ürümben, hogy nem erőltetik ránk a dolgot, ennek ellenére felettébb népszerűtlen -- bár anyagilag általában sikeres -- ez az opcionális pénzköltési forma.

Sok kritika érte ez ügyben a Forza 5-öt is, akárcsak korábban a másik két Xbox One-ra megjelent játékot, a Ryse: Son of Rome-ot és a Killer Instinctet. Sok játékos vélte úgy, hogy valójában a Microsoft szeretne még mélyebben a pénztárcákban turkálni, ezért ukázt adott ki a fejlesztőcsapatainak, hogy mindenképpen legyen mikrotranzakció a játékokban.

Dan Greenawalt, a Forza 5-öt elkövető Turn 10 kreatív igazgatója ezt az állítást félreérthetetlenül cáfolta. Elmondása szerint, bár a stúdió emberei a Microsoft alkalmazottai, a Turn 10 egy leágazása a redmondi cégnek, saját cégkultúrával, munkamorállal, projektekkel, az anyavállalat pedig nem szól bele a dolgaikba, amíg jól dolgoznak. Különösképpen nem érti a felháborodásokat azután, hogy már a Forza 4 és a Horizon is rendelkezett mikrotranzakciós megoldásokkal, és a játékosok nem kifogásolták, a Turn 10 pedig csak az ott alkalmazottakat fejlesztette tovább a Forza 5-ben. Hozzátette azért, hogy megérti a játékosok ellenállását, de szerinte nem kellene összeesküvést látni ott, ahol nincs.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!