Ha perverz részletességgel megalkotott autós játékokról van szó, mindkét konzolos tábornak megvan a húzóneve: PS-en ez a Gran Turismo, Xboxon pedig természetesen a Forza Motorsport-széria -- utóbbi idén már az ötödik részével jelentkezik, mégpedig a Microsoft következő generációs konzoljára, az Xbox One-ra.

A Forza Motorsport 5 még az eddigieknél is szebb és résztelesebb szimulációval várja az autóversenyzés szerelmeseit, arról nem is beszélve, hogy okos, a felhő segítségével a közreműködésünk nélkül is tanuló mesterséges intelligenciával vehetjük fel a versenyt. Egyszóval nem csak a külsőségek terén, hanem a belbecs tekintetében is fejlődött, nextgen játékot kapunk idén novemberben, melyből most két perc gameplay videót láthatunk. Ebben most először láthatjuk "élesben" a direct-feed opciót 1080p-ben, 60 fps mellett egy 2012-es Pagani Huayra volánja mögül a Berni-Alpokban -- a hegyi pálya ugyan már szerepelt a Forza 4-ben is, ám az Xbox One verzó kedvéért teljesen újraépítették a fejlesztők.