Az MVC mikrofonvégre kapta a Ubisoft egyik fejesét, Alain Corre EMEA régiós igazgatót, hogy ugyan mondjon már valamit a PC-s játékosoknak is, mert szemmel látható, hogy a francia kiadó a konzolokat preferálja inkább.

„Felismertük a PC-s játékosok fontosságát és szükségességét, és szeretnénk fejlődni a PC-s játékok támogatása és finomítása terén. Figyelünk a játékosok reakcióira, és próbálunk alkalmazkodni hozzájuk. Például az Assassin’s Creed: Unity és a Far Cry 4 egyszerre jelenik meg PC-re és konzolra is, és ez az eljárás a jövőben is folytatódni fog a nagyobb sorozataink esetében. Végül pedig jobban szeretnénk optimalizálni a PC-s játékainkat.” -- mondta Corre.

Persze a rutinos játékosok tudják, hogy ennek a nagy része bemagolt reklámduma, mégis ad némi hitelt Corre szavainak, hogy a Ubisoft legutóbbi üzleti éve 4 százalékos emelkedést hozott a PC-s játékok eladásában. Ennek nyilván egyrészt a generációváltás és a régi konzolok elmaradottsága is oka volt (értsd: inkább vettek a konzolos játékosok egy PC-s változatot, csak nézzen már ki valahogy a program), de az igazgató úr úgy véli, a tendencia folytatódik, és így már érthető, miért gondolhatja komolyan a Ubisoft, hogy törődni fog a PC-vel.

A PC-s játékosok és a Ubisoft között már évek óta nem olyan a viszony, hogy ideálisnak lehessen nevezni. A Ubisoft először a kegyetlen másolásvédelmi eljárásával tette lehetetlenné a PC-s Assassin’s Creedek elindítását, majd később a Uplay nevű digitális platformra állt át, ami kevesebbszer működik, mint az EA-féle Origin -- azt hiszem, ezzel máris többet mondtam a kelleténél.

Nemrég aztán jött az ígéret, miszerint a Ubisoft átgondolja a DRM-et a jövőben, most pedig ugye a fenti nyilatkozat törte meg a csendet. Hát, bízzunk benne, hogy a bullshit alatt rejtőzik valódi szándék is, mert ha a Far Cry 4-et is háromszor kell majd aktiválnunk, csak hogy elinduljon 10 fps-sel, nagyon morcosak leszünk.