A Polyphony Digital úgy látszik komolyan mondta azt, hogy még idén megjelenik a PS3-exkluzív Gran Turismo 6, a játék demója ugyanis már jövő hét kedden letölthető lesz. Igen, július 2-án fog befutni a várva várt folytatás kipróbálható verziója, melynek megjelenése (nem véletlenül) egybeesik a 2013-as GT Academy indulásával, melynek főnyereménye, hogy a legjobb pilóták egy teljes szezont versenyezhetnek a Nissan GT-R GT3 NISMO gépszörnyeteggel.

A kipróbálható változatban egy rövid ismertetőt kapunk a játék alapjairól, majd pedig megnyílik előttünk a Silverstone Grand Prix Circuit, ahol a Nissan legjobb versenygépeit vihetjük el egy körre. A demóban rejlő lehetőségek ezzel a legtöbbünknek itt ki is merülnek, ám akik éreznek magukban elég tehetséget, megpróbálhatnak bejutni a kemény GT Academybe. Ehhez nem kell mást tenni, mint az adott régió versenyzői közt csúcsidőt futni, ezzel bejutva a selejtezőbe. A megmérettetésben az Egyesült Államok, Oroszország, s az Európai Unió számos országa, köztük Magyarország is részt vesz, így papíron neked is megvan az esélyed arra, hogy a kiváló vezetéseddel mindenkit legyőzve te lehess a Nissan egyik ifjú pilótája -- a tavalyi széria győztesei egyébként impresszív negyedik helyet értek el a Le Mans-i 24 órás verseny LMP2 kategóriájában.

A Gran Turismo 6 demója természetesen a július 2-a és július 28-a között zajló kvalifikáció, illetve az augusztus 31-én vége érő teljes GT Academy után is elérhető lesz. Aki benevez, de nem jut el a selejtezőbe, az kap egy kis digitális extrát a próbálkozásért.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Gran Turismo 6 -- Megjelenés: 2014 Q4 -- Gépigény: nincs