A Codemasters a múlt héten kirakott kedvcsináló szerint mára ígérte a nagy leleplezést, ám valaki megszegte a titoktartási nyilatkozatot, s már megjelentek a szaftos információk -- bár vannak furcsaságok.

A BrasilGamer stábjához eljutott információk szerint a GRID: Autosport  lesz a sorozat eddigi legnagyobb, legtöbb tartalommal megtömött felvonása, ugyanis 22 ország több mint 100 versenypályáján autókázhatunk majd számos autó volánja mögül, ebbe beleértve a legújabb prototípusokat és erősen módosított modelleket is.

A karriermód a szokásosat kínálja, vagyis egy profi versenypilóta bőrébe fogunk bújni, akinek feladatai közé tartozik, hogy a versenyek megnyerése mellett csapattársakat toborozzon és magához édesgesse a szponzorokat. Természetesen lesz online mód is, amiben klubokhoz csatlakozhatunk és heti kihívásokat teljesíthetünk.

Most pedig a furcsaságok: a GRID: Autosport állítólag idén, június 27-én jelenik meg, ami azt sejteti, hogy nem sokkal lenne több ez a játék, mint a GRID 2 kipofozott változata (látszólag a belsőnézet visszatér), illetve csak PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra kapnánk meg a programot, vagyis az új gépeket mellőzi a cég.

A ma esedékes hivatalos bejelentésből persze majd minden kiderül, így mielőtt ítélkeznénk a játék felett, várjuk meg, hogy mit mondanak a fejlesztők, már csak azért is, mert eléggé sok általánosság van az infók között.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!