Szinte hihetetlen, de a GTA 5 PC-s változatára már csak órákat kell várnunk. Erre készülve pedig összeszedtünk minden olyan információt a programról, amit tudni érdemes annak megjelenése előtt. Lássuk hát!

Mikor jelenik meg a PC-s GTA 5?

Elvileg április 14-én hajnali 1-kor, azaz még ma éjjel. A játék egyébként januárban jött volna, de a Rockstar kétszer is elhalasztotta, mert mindig akadt vele valami gubanc.

Mit tartalmaz majd a PC-s GTA 5?

Mindent, amit az eddigi konzolos kiadások magukba foglaltak, beleértve a „next-gen”, azaz a tavaly novemberben kiadott PS4-es és Xbox One-os verziók extráit. Lesz tehát belső nézet, új járművek, minden DLC-t magába foglaló GTA Online (azaz a Heists is része a csomagnak, lásd a videót), valamint in-game pénzjutalom az előrendelőknek.

Várjunk-várjunk: „in-game pénzjutalom”?

Így igaz. Amennyiben a megjelenése előtt veszed meg a játékot, akkor 1,2 millió dollár üti a karaktereid markát: 500 ezer dolcsi a GTA 5-ben és 700 ezer a GTA Online-ban.

És mást nem is kapunk?

De igen, egy új rádióállomást, mely a The Lab nevet viseli, és olyan előadók szólalnak meg benne, mint például Earl Sweetshirt (rap), Little Dragon (svéd elektronikus zene) és Phantogram (szintén elektronikus zenét játszó duó).

Mennyit fejlődik a grafika?

A PC-s GTA 5 lesz az összes változat közül a legszebb, a Rockstar még a brutálisan fejlett konfigok tulajdonosaira is gondolt, és ezért 4K-s textúrákkal látta el a programot. Az fps-érték először ugorhat majd a konzolos 30 fölé, a forgalom, az állatvilág, a növényzet és a látótávolság pedig minden korábbinál sűrűbb és nagyobb lesz. Itt van pár kép kedvcsinálónak!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

És milyen lesz a GTA 5 gépigénye?

Nos, a hivatalos adatok szerint egész baráti, noha a „minimum” valószínűleg a Rockstar Games nyelvén a játékot épp hogy megmozdítani képes konfigot jelöli. Íme:

GTA 5 MINIMUM GÉPIGÉNY:

  • Operációs rendszer:  Windows 8.1 64 bit, Windows 8 64 bit, Windows 7 64 bit Service Pack 1, Windows Vista 64 bit Service Pack 2
  • Processzor:  Intel Core 2 Quad CPU Q6600, 2,40 GHz (4 mag) / AMD Phenom 9850 Quad-Core Processor (4 mag), 2,5 GHz
  • Memória: 4 GB RAM
  • Videokártya: NVIDIA 9800 GT 1 GB / AMD HD 4870 1 GB
  • Merevlemez: 65 GB szabad hely

GTA 5 AJÁNLOTT GÉPIGÉNY:

  • Operációs rendszer:  Windows 8.1 64 bit, Windows 8 64 bit, Windows 7 64 bit Service Pack 1
  • Processzor:  Intel Core i5 3470, 3,2 GHz (4 mag) / AMD X8 FX-8350, 4 GHz (8 mag)
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videokártya: NVIDIA GTX 660 2 GB / AMD HD7870 2 GB
  • Merevlemez: 65 GB szabad hely

A játék az ajánlott konfigon 4K-ben is elfut 30 fps-es sebesség mellett, de a 60 fps-es 4K-s élményhez már dubla videokártyás masina szükséges a Rockstar Games szerint.

GTA 5 PC

Át tudom emelni majd a GTA Online-os karaktereimet?

Természetesen, sőt, nem csak az Xbox 360-as és PS3-as változatokra él a migráció lehetősége, hanem a tavaly novemberi PS4-es és Xbox One-os GTA 5-ökre is.

Bővül még majd a játék?

Igen: egy nagyszabású single player DLC-n dolgozik a Rockstar, ami a pletykák szerint a San Andreasban is szereplő CJ-t is szerepeltetni fogja. Megjelenési dátum és egyéb részletek nincsenek, talán majd az E3-on.

Steames a dobozos GTA 5?

Nem, de a Rockstar saját online áruházában ugyanúgy regisztrálni kell, mint egy steames játékot. Így a 7 db DVD-n terpeszkedő játékot nem muszáj lemezenként telepíteni, hanem le is lehet tölteni. További infók itt!

Ez jól hangzik, megvehetem?

Persze, hogy megveheted: a dobozos GTA 5 PC ára a PC Guru Webshopban 13.399 forint. A Steamen a digitális kópia most 54,99 eurót kóstál, ami átszámítva kicsit több mint 16 ezer forint.

Van GTA 5-ös PC Guru előfizetés?

Van, bizony, méghozzá éves és féléves konstrukció is. KATT IDE!

  • Éves előfizetés (12 lapszám): 26.990 Ft
  • Féléves előfizetés (6 lapszám): 18.990 Ft

Ennyi infó nem elég, többet akarok tudni!

Ahogy kívánod, mi nem állunk az utadba. Íme a játékról írt eddigi cikkeink:

További hírekre és infókra vágysz? Nézz körül alant a csatolt anyagaink között!