A Rockstar hivatalos oldalán nemrég megjelent álláshirdetésből úgy néz ki, hogy a cég legfrissebb játékai, vagyis a Red Dead Redemption és a GTA 5 ellátogathat PC-re is; az átiratok elkészítésében segítséget nyújtó munkatársakat keresnek.

„A Rockstar Leeds jelenleg egy tehetséges grafikai programozót keres, aki segítséget tudna nyújtani abban, hogy a legújabb játékainkat PC-re is elhozzuk. A többi Rockstar stúdióval együtt dolgozva az lenne a feladat, hogy megtartva az eddigi minőséget, a lehető legjobb PC-s átiratok készüljenek el.” -- Ez áll az álláshirdetésben, de a következő generációs konzolokat is megemlítik, ami előrevetíti azt, hogy az Xbox One és a PS4 is kap egy új Rockstar játékot, talán pont a GTA 5-öt.

A Rockstar Games felhozatalának két olyan, frissnek nevezhető példánya van, mely még nem jött el PC-re; az egyik a 2010-ben megjelent Red Dead Redemption, a másik az idén szeptemberben megjelenő GTA 5. Utóbbival kapcsolatban a hivatalos bejelentés hiányában is egészen biztos, hogy lesz átirat, az RDR azonban még mind máig nem költözött át személyi számítógépekre, pedig a Rockstar-rajongók nagyon szívesen pattannának lóhátra.

Talán ez az első nyom arra, hogy a fejlesztők valami nagy bejelentésre készülnek, ám erre még biztosan várnunk kell, hiszen a figyelmüket most a GTA 5-nek szentelik -- ma például meg is jelent a friss videó, tele játékmenettel. Láttátok már? Ha nem, akkor kattintsatok ide!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

GTA 5 -- Megjelenés: 2013. szeptember 17. -- Gépigény: nincs