Nem is olyan régen még nehéz lett volna elképzelni, hogy a mobiltelefonunkon elindulhat egy teljes értékű, korábban csak konzolon vagy PC-n elérhető játék, ám a technika egyre rohamosabb fejlődésével ezen manapság már meg sem tudunk lepődni -- így aztán azon sem, hogy a GTA: San Andreas hamarosan a zsebünkben lehet.

A Rockstar Games ma jelentette be, hogy a GTA: San Andreas iOS, Android, Amazon Kindle és Windows Mobile eszközökre decemberben megjelenik, méghozzá felfrissített formában. A fejlesztők ígérete szerint ez lesz a játék eddigi legszebb változata, ugyanis javítottak a dinamikus árnyékokon, növelték a látótávolságot, bővítették a színpalettát, valamint új karakter- és járműmodelleket építettek be.

A GTA: San Andreas természetesen érintőképernyőkre szabott kezeléssel érkezeik, amiből rögtön három variációt is kapunk a különböző helyzetekre. Lesz továbbá checkpoint-rendszer a könnyebb előrehaladás érdekében, illetve, ha van kéznél egy dedikált kontroller, akkor azt is használhatjuk.

A hordozható GTA: San Andreas pontos dátumot és árat még nem kapott, de a csapat azt ígéri, hogy a megjelenéshez közelítve további részleteket árulnak majd el.

gta-san-andreas-mobile.jpg