A minél jobb teljesítmény, a nagyobb felbontás és a részletesebb látványvilág hajszolása közben az igazán fanatikus gamerek hajlamosak csillagászati összegeket is elkölteni a számítógépükre, de talán még a legmélyebb pénztárcával rendelkezők is elgondolkoznak azon, hogy beszerezzék-e az Nvidia legújabb, inkább csak erőfitogtatás gyanánt létrehozott videokártyáját.

A hardvergyártó tegnap este mutatta be a világnak a GTX Titan Z-t, aminek minden ismert paramétere figyelemreméltó: a lapon két, azonos órajelen futó GK110 GPU dolgozik, tehát összesen 5760 feldolgozóegység teszi a dolgát, mindezt pedig 12 GB memória szolgálja ki. Természetesen mindennek meg van az ára, méghozzá elég borsos ára, ugyanis a gyártó 3000 dollárt, vagyis 670 ezer forintot kér a kártyáért

A mérnökök azt ígérik, hogy csendes lesz és nem melegszik majd nagyon, a tervezés során pedig a következő generációt, valamint 5K felbontást és a több monitoros szetteket vették figyelembe. „Ha egy szuperszámítógépre van szükséged, ami befér az asztal alá, akkor itt a megfelelő videokártya.” -- mondta az Nvidia vezérigazgatója.

nvidia-gtx-titan-z.png