Van úgy, hogy egy előzetes becsapja a nézőt. Amikor a The Gunman című Sean Penn főszereplésével készült film trailerét láttam a moziban, arra gondoltam: ismét egy jó, a 80-as évek hangulatát idéző, akciódús mozit fogunk kapni. Az utóbbi években az idősebb és neves hollywoodi színészek egymás után válnak akciósztárrá, de amíg egyeseknek ez kifejezetten jól áll, másoknak közel sem. Liam Neeson az Elrabolva premierje óta egymás után kapja a vagány és kemény titkosügynök/légimarsall/zsaru szerepét. Pierre Morel eredetileg Taken című filmje azért vált sikeressé, mert egy viszonylag jó történetet vegyített a látványos akcióval, melyben tényleg lehetett izgulni a volt CIA tiszt apáért, hogy időben megtalálja-e a lányát, mielőtt eladják őt egy arab sejknek. Az Elrabolva másfél év alatt 150 milliót hozott csak az Egyesült Államokban, a nyitó hétvégéjén pedig összeszedte jegyárban a filmre fordított 25 millió dollárt.

A Gunman című filmről az Elrabolva jelzői közül sajnos egyet sem lehet felsorolni. Már a története is nélkülözi a minimális eredetiséget: az egy segélyszervezet biztonságáért felelő Jim Terrier (Sean Penn) egyben magasan képzett bérgyilkos, aki egy akció alkalmával megöli a Kongói Demokratikus Köztársaság bányaügyi miniszterét. Az akció után el kell tűnnie, de nyolc évvel később visszatér az országba, hogy ott kutakat fúrjon. A következmények azonban utolérik: egy fúrás alkalmával megjelenik pár ember, aki meg akarja őt ölni... Ebből sokkal többet is ki lehetett volna hozni, ha az eseményeknek keretet szolgáló háttérre (a gonosz nyugati vállalatok ellopják az ország kincseit a polgárháború közepette) húzzák rá a történetet, sőt, ezzel a módszerrel megfelelő társadalomkritikát is be tudott volna mutatni a rendező.

gunman-1.jpg

A film tehát erről szól, de ezt sem tudta Pierre Morel megfelelően tálalni. Az első egy órában SEMMI NEM TÖRTÉNIK, szóval az első komolyabb akcióra 60 perc ásítozás után kerül csak sor. Sean Penn pedig, bár eljátssza a kemény akcióhőst, az akciók közötti nyomozós részekhez, melyek kifejezetten unalmasak, semmit sem ad hozzá a tehetségéből. Ráadásul a film tele van olyan párbeszédekkel, melyek egyáltalán nem illenek egy ilyen műfajú (akció-thriller) mozihoz.

Ráadásul az egész Gunman fájóan kiszámítható. Aki látott már ilyen filmet, az első 20 percben rájöhet, hogy kik játsszák a rosszfiú szerepét. Ebben az esetben az egyik kópé az a Javier Bardem, akit láttunk már ilyen szerepben a Skyfall című Bond moziban, valamint a Nem vénnek való vidékben. Csak amíg ott valóban zseniálisan játszotta el ezt, úgy látszik, hogy az évek alatt megfeledkezett a negatív karakterek lényegéről. Ripacskodása kifejezetten idegesítő, és a többiek sem többek bábuknál, akiket Sean Penn elintézhet.

Ráadásul ha a néző figyelmes, egy-egy jelenetnél, beállításnál felfedezheti, hogy honnan merített ihletett a rendező. Nekem többször is a Bourne-mozik jutottak eszembe, különösen az éppen aktuális helyszín légi felvételeinél, és egyes akciójeleneteknél. Szerencsére az utóbbiak legalább jól megrendezettek, így a néző a film ezen részében nem csalódik. Bár az igaz, hogy akcióból egyébként nincs túl sok, és még ezeket a jó részeket is megtöri Jim Terrier betegségének ábrázolása.

gunman-2.jpg

A Gunman egy mérhetetlenül klisés alkotás lett, mely 40 millió dolláros költségvetéséből alig 5 milliót szedett be a nyitó hétvégén. Ezt teljesen ismeretlen színészekkel is le lehetett volna forgatni, Sean Penn, Javier Bardem, Idris Elba neve eddig általában garanciát jelentett a minőségre, a Titokzatos folyó például a mai napig a kedvencem. Sean Penn meztelen felsőtestéből azonban többet látunk ebben a filmben, mint igazán jó akciót, a sztori vége pedig olyan rosszul sikerült, hogy az néhány Asylum mozin is túltesz. Komolyan elgondolkodtam, hogy ezek után nem zuhan-e mélybe Sean Penn karrierje, de az biztos, hogy nem lesz egy második Liam Neeson.

5,0