A 343 Industries vezetőjétől, Frank O'Connortól megtudtuk, hogy a jövőre tervezett játék a Halo 3 közvetlen folytatása lesz, mely komolyabb hangsúlyt fektet Master Chiefre, Cortanára, kettejük kapcsolatára, és persze a Halo-univerzum eddig feltáratlan szegleteire. Az ígéretek szerint a könyvekben, a képregényekben illetve a Halo: Combat Evolved Anniversary termináljaiban elhintett dolgok mind előkerülnek majd a Reclaimer-trilógiának nevezett sorozatban.



És mégis mi az a reclaimer? Nos, egy olyan személy, aki a Forerunner-technológiák aktiválására és használatára hivatott. Azt pontosan nem tudni ki számít reclaimernek, de az eddigi ismereteink alapján minden emberi lény megfelel a kritériumoknak, hiszen többek között Master Chief, Keyes parancsnok, Johnson őrmester és Ellen Anders is gond nélkül használni tudta az ősi berendezéseket, míg a Covenant tagjai képtelenek voltak erre.

O'Connor egyébként elárulta azt is, hogy a Halo 4 játékmenete pont olyan, mint a sorozat eddigi darabjainak, ám a fegyverek és a felszerelések tekintetében sok helyen változtatni és újítani fognak, hogy a veterán rajongóknak friss élményekben legyen részük.