A korábbi szivárgás után a Microsoft hivatalosan is megerősítette a Halo 4 első letölthető tartalmának az érkezését. A csomag valóban december 10-én válik letölthetővé, s 800 MS pontért cserébe három új multiplayer pályát, illetve egy teljesen új játékmódot kapunk.

A Wreckage egy közepes méretű, rengeteg ösvénnyel átszőtt romos pálya, ami leginkább azoknak a játékmódoknak kedvez, amiben nem csak egymást kell szitává lőni; a közepes méretű, szintén az összehangolt munkának kedvező Harvest azon a bolygón kapott helyet, amit először támad meg a covenant, a Shatter pedig a UNSC egyik bányatelepén játszódik, s itt főleg járművekkel érvényesülhetünk.

Az új játékmód az Extraction nevet kapta, s ebben a két, öt fős csapatnak az a feladata, hogy a pálya bizonyos részein megjelenő kivonulási pontokat védelmezze pontokért cserébe. Amelyik team a legtöbb pontot szerzi, nyer.