A 2012 végén érkező Halo 4-ben Master Chief kívül-belül megváltozik majd. Bár a szellemi és lelki fejlődéséről nem esett szó (noha Cortana iránt érzett érzéseire vétek lenne nem kitérni a folytatásokban), az E3-as teaserben látható páncél kicsit más, mint amiben John befeküdt abba a bizonyos kapszulába a Halo 3 végén.

"Az új kinézetének története van. Megvan az oka, hogy miért olyan, amilyen, és hogy miért viselkedik másként, mint megszoktuk tőle. Majd időben kiderül minden. Rengeteg dolog történt a Halo 3 óta..."

Mivel a videó csak egy teaser volt, a benne látható (egyébként alig változott) páncél afféle utalás arra, hogy a játékban változik majd Master Chief. Bár a tények itt véget érnek, egy kis fantáziával nem nehéz elképzelni, milyen viselkedésbeli változásokat említ a 343. John ugyebár mindent az emberiség érdekében tett, na meg parancsra, bár utóbbit nem sokan adtak neki ténylegesen (illetve amiket kapott, azokat csak azért teljesítette, mert ő is jónak látta). A folytatásban viszont a Covenanttal vívott háborúnak vége, és ha jól vesszük ki a jelentésből, hosszú idő telt el a béke óta, így John egy számára teljesen idegen világban találhatja magát, ahol már csak magáért és Cortanaért küzd. Bár ezek csak feltételezések, jól hangzanak... Nektek van ötletetek?