Remember Reach

A történet központjában, ahogy az már a címből is kitalálható, a Reach nevezetű bolygó áll. Az innen alig egy köpésnyire -- mintegy tíz fényévnyire -- található planéta ad otthont a Föld legnagyobb hadi fejlesztési részlegének, emellett itt állomásozik a flotta nagy része, sőt pár különleges egység is ezt a helyet választotta főhadiszállásának. Nyugodtan kijelenthetjük tehát, hogy a jövő Pearl Harborjával állunk szembe, és mivel a történelem hajlamos megismételni önmagát, kitalálható, hogy ez is hasonló sorsa jut, mint a hawaii testvére.

Halo Reach JátékképekHalo Reach JátékképekHalo Reach Játékképek

A vallási fanatikusok által vezetett Covenant, miután a belső földi kolóniákat már leigázta, Reach felé fordította figyelmét, és egy 314 anyahajóból, több százezer siklóból és pár milliónyi katonából álló sereget küldött a stratégiailag rendkívül fontos -- és nem utolsósorban egy Forerunner ereklyét őrző -- bolygó bevételére, s csak úgy mint a japánok 1941-ben, figyelmeztetés nélkül kezdték meg a támadást, majd alig egy nap leforgása alatt győzedelmeskedtek. Nem beszélhetünk azonban egy komplett mészárszékről, hiszen a 300 ezernél is több földi katona mellett számos spártai is részt vett a hősies védelemben, együttes erővel pedig komoly károkat okoztak a Covenant hadigépezetben. Óriási csaták alakultak ki a felszínen és a világűrben egyaránt, ezen ütközetek pedig természetesen a játékban is elénk tárulnak.

A fejlesztők rengeteget dolgoztak azért, hogy a Halo 3-ban és az ODST-ben használt öregecske grafikusmotor alkalmas legyen a Halo-univerzum egyik legnagyobb eseményének bemutatására. Az alapoktól kezdve mindent átírtak, hogy jobban és gyorsabb fusson a motor, a képeket elnézve pedig nem hiába dolgoztak a szakemberek. Az új eszközzel szebb effektek, az eddigieknél jóval élesebb textúrák és részletesebb karaktermodellek jeleníthetőek meg, de ami a legfontosabb, hogy egy időben több egység lehet a képernyőn. Az egyik jelenetben 40 gyalogos és 20 járműves egység vesz majd részt, de hogy igazán izgalmas legyen a dolog, ehhez adjunk még hozzá pár spártait is.



Noble Team, szolgálatra jelentkezik!

A Reach központi szereplője a hat fős, minden helyzetben bevethető Noble Team, melyben mindenkinek megvan a specialitása s ebből fakadóan a csapatban betöltött szerepe, melyet Carter-A259, (Noble One), a brigád keménykezű vezetője koordinál. Van aki a lopakodáshoz ért, van aki a nehézfegyverekhez, de van olyan is, aki a távcsöves puskához, és olyan, aki a közelharchoz -- az egyetlen kakukktojás a csapatban, akinek a szerepét nem lehet egy mondattal leírni, az az általunk irányított hős.

Az akció közben meghalt Thom-293 helyébe lépő SPARTAN-B312, -- vagy ahogy a játékban szólongatni fognak, Noble Six -- háttere és katonai tudása ismeretlen, de jó okkal van ez így. Ezt a spártait ugyanis, ellentétben az előző játékokkal, személyre szabhatjuk. Eldöntethetünk, melyik nemet képviselje, hogy nézzen ki a páncélja, és az is rajtunk múlik, hogy milyen különleges, a csatában nélkülözhetetlen képességei legyenek. Azt azonban sajnos még nem tudjuk, hogy a játék elején hozott döntések miként befolyásolják a történetet (ha egyáltalán), de az biztos, hogy a képességek kiválasztása kulcsfontosságú szerepet játszik majd a küldetések során. A Bungie ugyanis szakított a sorozat eddig kevés extrát tartalmazó -- mondhatni fapados -- játékmenetével, és egy rakás újítást vezetett be, melyek javarészt a katona páncéljához köthetőek.

Halo Reach JátékképekHalo Reach JátékképekHalo Reach Játékképek

A ruha teszi a katonát

Az ötös szériába tartozó MJOLNIR (Tór legendás kalapácsa után) páncélt kiegészítők egész sorával láthatjuk el, melyek nagy része csupán esztétikai célt szolgál, de van öt modul, ami aktív szerepet tölt be. Ezek segítségével egy rövid időre láthatatlanná válhatunk, vagy extra gyorsaságra tehetünk szert, továbbá a levegőbe röppenhetünk, egy rövid életű hologramot hozhatunk létre az ellenség megtévesztésére, illetve (a személyes kedvencemmel) az Armor Lockkal a karakterünk lecövekel, majd egy időre sérthetetlenné válik, valamint a képesség kikapcsolása után egy energiahullámot is kibocsát, ami a közelben lévő ellenfeleket, járműveket és minden egyebet ledönt a lábáról.

A kiegészítőket a kampány során szépen sorjában szerezzük majd be, ezzel lehetőséget biztosítva arra, hogy kipróbáljuk mindegyiket, és ugyanez a helyzet a fegyverekkel is, igaz itt egy kicsivel több időre lesz szükségük. A Bungie négy új játékszert vezetett be, illetve a már ismert mordályokat is átalakították itt-ott, pont annyira, hogy szokni kelljen a kezelésüket. Az összesen 11 fegyver- és a kétféle gránáttípus azonban elsőre kevésnek tűnhet, de higgyétek el, bőven elegendőek az élvezetes és kiegyensúlyozott csatákhoz. Érdemes mindegyiket még a kampány során kipróbálni, ráérezni, melyik passzol leginkább a stílusunkhoz, hiszen a későbbi multiplayer csaták során minden, a szólista módban szerzett tapasztalatunkat be kell vetni.



Viszlát szabadidő

A Halo: Reach -- és minden Halo-játék -- sava-borsa a multiplayer mód. A második rész egyes egyedül életben a tartotta az eredeti Xbox Live-ot éveken át, a Halo 3-mal pedig ma is ezrek játszanak, a fejlesztőknek ezért nagyon körültekintően kell eljárniuk, hogy a rajongók kedvére tegyenek, de ugyanakkor, elkerülve az újabb hőzöngést, mutassanak valami újat is. Kész szerencse, hogy a Bungie tapasztalt vén rókákból áll, akik örömmel vállalták a kihívást, és sikerült is alaposan felkavarni a széria állóvizét.

Követve a divatot bemutatkozik a kasztrendszert, vagyis a meccsek előtt egy előre meghatározott kitt kiválasztásával kezd a játékos, mely meghatározza a csapatban betöltött szerepét. Ez lehet támogató, repülős egység, vagy akár egy lopakodásra berendezkedett kaszt. Továbbá egy látványos, de taktikailag előnytelen (a játékos védtelenné válik a mozdulatsor végéig) kivégző animációt is beépítettek, illetve új, izgalmas módok is csatlakoztak a szokásos Deathmatch, Team Deathmatch és Capture The Flag trióhoz -- szám szerint öt:

Generator Defense:
A Battlefield-szériából ismert Squad Rush mód Halo megfelelője két háromfős csapat részvételével. A pálya egyik végén lévő elitek feladata, hogy a túloldalon elhelyezett generátorokat elpusztítsák, míg a spártaiak célja értelemszerűen ennek bármi áron való megakadályozása.

Az oldalakat különleges képességeik segítik céljuk elérésben, az elitek például gyorsak, erősek, valamint az életerejük a földiekkel ellentétben újratöltődik, a védők viszont kényelmes pozíciót vehetnek fel (bekempelhetnek) valamint fél percig pajzsokat húzhatnak a generátorokra.

Headhunter:
A játék talán egyik legérdekesebb módja, melyben nem az számít, hogy hány embert öltél meg, hanem hogy hány koponyát „vittél haza”. A cél egyszerű: a pálya különböző pontjain elhelyezett -- vagy a lelőtt ellenfél által eldobott --, koponyákat kell felszedni, majd a pálya egy bizonyos szegletébe kell vinni, ahol pontokat kapunk a fáradozásainkért. A feladat azonban nehezebb, mint ahogy elsőre hallatszik, hiszen a többiek látják, amikor felszedsz egy koponyát, illetve azzal is tisztában vannak, hogy éppen hány ilyen értékes tesztrész van nálad.

A kört az nyeri, aki 10 pontot tud szerezni.

Stockpile
A klasszikus Capture The Flag egy variánsa két négyfős csapat részvételével. Cél az, hogy pályák különböző részein elhelyezett zászlókat a bázisunkra vigyük. A csavar azonban az, hogy a leszállított lobogók csak egy perc elteltével változnak ponttá, így lehetőség van a védtelenül hagyott bázisok kifosztására. Összehangolt védekezésre és gyűjtögetésre kell berendezkednie mind két félnek a siker érdekében.

Invasion
Hat spártai és hat elit feszül egymásnak egy a Generator Defense-hez hasonló módban. A hasonlóság abban rejlik, hogy a spártaiaknak ismét védekezniük kell, míg az eliteknek támadni és pusztítani, ám a dolgot megbolondították a fejlesztők azzal, hogy a kör elején csak korlátozott erősségű fegyverek és csak a pálya egy kis része érhető el, majd ahogy a csapatok fejlődnek, úgy válnak elérhetővé a jobb skúlók és a pálya zárt szekciói. Az utolsó szakaszban pedig már a teljes aréna, minden fegyver, sőt még járművek is csatlakoznak az őrülethez.

Versus Firefight:
Az ODST-ben sokak kedvencévé vált mód visszatért egy kis meglepetéssel, hiszen ez az első játékmód, amelyben a játékosok a Covenant oldalán harcolnak. A meccsek során a két spártai feladta az, hogy meghatározott küldetéseket teljesítsenek és minél több covenantot öljenek meg, míg a két elit célja, hogy a többi, gép által irányított egységgel megállítsa a földieket.

A multiplayer meccseinket egyelőre ismeretlen számú pályán bonyolíthatjuk le, melyek méretüket és stílusukat tekintve széles spektrumot fednek le, ám ha valaki úgy gondolja, hogy tud jobbat is, mint Bungie pályatervezői, bevetheti magát a Forge World nevezetű kis csodába.

Az építész te vagy

A 2007-ben bemutatott Forge pályaszerkesztővel először készíthettünk konzolon egyedi arénákat, és tökéletesen elégedettek lettünk volna, ha a Reachben különösebb módosítások nélkül megkaptuk volna ugyanazt -- ám a Bungie maximalista. Elkészítették a Forge Worldöt, egy hat pálya befogadására képes kis birodalmat, melyben szabadon garázdálkodhatunk. Mérettől és játékmódtól függetlenül bármilyen pályát összehozhatunk, ráadásul a felhasználóbarát kezelőfelületnek hála a legapróbb részletekre kiterjedően alakíthatjuk a kreálmányunkat. Beállíthatjuk a fegyverek helyét, a tereptárgyak viselkedését, de még azt is szögre pontosan megadhatjuk, hogy egy ágyú mennyi fordulhat. A munkánkat pedig természetesen megoszthatjuk a játékos közösséggel.

Halo Reach JátékképekHalo Reach JátékképekHalo Reach Játékképek

Bevetésre készen

Egy kicsit hosszúra sikeredett az előzetes, de ez is jól mutatja, mennyi mindent tartalmaz a játék. Van egy remek, rengeteg drámai momentummal kecsegetető történet, egy gyönyörű környezet, egy ismerős, de elegendő újítást tartalmazó játékmenet, és egy minden földi jóval megpakolt, lebilincselő multiplayer mód. Na persze mindez csak papíron igaz, hiszen szeptemberig várni kell a teljes játékra, de ha mindent sikerül az ígérteknek és az elvárásainknak megfelelően leszállítania a fejlesztőknek, idén ősszel kevés olyan játék lesz, ami 13.000 forintért több szórakozást tudna nyújtani.