Halo Wars és a PCSzegény Master Chief már hónapok óta színre lépett harmadjára is, s azóta semmi mást nem tesz, mint újra és újra megjelenik a nagyközönség számára (persze nem egy újabb felvonással). Ne féljen ám egy Halo-rajongó sem, hiszen ha nem is rögvest érkezik a negyedik akciódús Halo-epizód, de azért egy stratégiai betekintés még mindig esedékes. Nyilvánvalóan nem kicsit változik majd a játékmenet, hiszen egy merőben más műfajba csap bele a Halo világa - az Ensemble Studios vezényletével ugyebár.

Dünnyögtünk-morogtunk ám rendesen, amikor csak és kizárólag Xbox 360-ra jelentették be a Halo Wars című RTS-t. Szerencsére mostanra a helyzet talán valamicskét javult, ugyanis egyes pletykák szerint mégis kapunk egy méretes falatot a játékból. Tehát egyesek szerint az idei GDC-n a Microsoft mindenképp villant egy nagyot a nem túl információdús játékról, s ha már nagy hírdömping, akkor mindenképp szeretnék bejelenteni ezen alkalomból a PC-s változat készültét is. Ezen kívül a stuff a keresztplatform megoldást szeretné követni, mely szerint a megjelenést követően a konzolos és PC-s felhasználók közösen vívhatják meg az egyes csatározásokat. A korábbi próbálkozások ugyan nem lettek kimondottan sikeresek, de ettől függetlenül még jól sülhet el a dolog. A lényeg, hogy valószínűleg mégis lesz PC-s Halo Wars is.