• Molten Core tematikájú lehet a Hearthstone következő kiegészítője
  • Erre utal pár, a legutóbbi frissítésben talált nyom
  • A Blizzard a játék 2015-ös terveiről márciusban fog beszélni

Ahogy az szokás, egy közkedvelt játék frissítéseit tüzetesen átnézik a rajongók nyomok után kutatva, keresve, hogy min dolgozhatnak a fejlesztők. Ez alól a Hearthstone sem kivétel, a rajongók pedig találtak is pár utalást, amiből arra következtetnek, hogy a játék következő kiegészítője a World of Warcraft Molten Core raidje köré épül.

Három kozmetikai kártyaminta utal erre. Az egyik egyszerűen a Molten Core nevet kapta, a másik Ragnaros névre hallgat, a harmadik pedig Golden Celebration. Utóbbi nem világos, hogy pontosan mit takar, de Ragnaros esetében kétség sem fér ahhoz, hogy ez is Molten Core-hoz kapcsolódik, hiszen ő a raid végső ellenfele, és legendás kártyaként már most megtalálható a Hearthstone-ban.

Mindezek csak akkor oldhatóak fel, ha a játékos birtokában van egy bizonyos brm presale licenc, ami megint csak a Molten Core-ra utal, hiszen a BRM a Blackrock Mountain rövidítése lehet, és ez hely ad otthont a szóban forgó raidnek.

A Blizzard persze hallgat, de hamarosan bejelentést fognak tenni, a cég ugyanis kint lesz a márciusban esedékes PAX East rendezvényen, ahol nem csak a Hearthstone, hanem a Heroes of the Storm és az Overwatch 2015-ös terveiről is beszélni fognak.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!