• A Ninja Theory minimális költségvetésből akar AAA-kategóriás játékot alkotni
  • Emiatt sokszor kell rögtönözniük
  • A motion capture rendszerüket maguk építették fel
  • A mo. cap. stúdiójuk egy irodában rendezték be, boltban megvásárolható eszközökkel

Elérkeztünk a Hellblade tizennyolcadik fejlesztői videonaplójához. Ahogy az előző kettő (lásd: kapcsolódó hírek), úgy ez is még a motion capture eljárásra összpontosít, ám Senua arca és teste helyett most a felvételek rögzítésének otthont adó stúdiót nézhetjük meg alaposan.

Korábban a Ninja Theory olyan stúdiókban rögzítették anyagaikat, mint a Giant Stuidos vagy a Gyűrűk ura-filmek digitális trükkjeiért felelő Weta Digital, ahol 20-30 fős csapat (színészek, operatőrök, vágók, technikusok) dolgozott a felvételek alatt. Most viszont az alacsonyabb költségvetés miatt kénytelenek voltak improvizálni, így azon túl, hogy az ő stúdiójuk egy irodában lett berendezve, a felszerelés nagyját az IKEA-ból és az Amazonról szerezték be, a kamerarendszerük pedig a legolcsóbb eszköz, amit motion capture-re használni lehet.

A hangok felvételéhez sem használtak milliós felszerelést, helyettük inkább köpenyt vagy gimnasztikai matracot vetnek be, hogy rögzítsék a mozgási hangokat. Ráadásul az ő stábjuk mindössze négy emberből áll. Szóval az biztos, hogy a Ninja Theory szakijai kreativitásban igencsak topon vannak, hiszen töredék költségvetésből meg tudják alkotni azt, amire más stúdiók milliókat költenek. Már csak az a kérdés, hogy valóban képesek lesznek-e így AAA-kategóriás játékot alkotni, ami voltaképpen a céljuk.