A Humble Monthly Bundle bevezetése mindenképpen érdekes döntés volt a cég részéről, hiszen 12 dolláros előfizetési díjat kértek olyan játékcsomagokért, amibe akármit pakolhattak. Az első pakk leleplezése után sokan morgolódtak, hogy jobb játékok is kerülhettek volna bele, de ahogy a mondás tartja, nagy kockázat nagy üzletet hoz, és mára 70 ezer előfizetővel rendelkezik a Humble Monthly Bundle, mondta el John Graham társalapító.

"Az első hónapban sokan aggódtak. Az ügyfeleknek előre kellett fizetniük anélkül, hogy tudták volna, hogy mit kapnak, azt hiszem volt egy kevés differencia aközött, amit a vásárlóink vártak és amit mi terveztünk. Most már túlvagyunk az első pár hónapon, és úgy gondolom, sokkal nyugodtabban várhatják az új csomagokat az előfizetők. Nagy számuk lehetővé teszi, hogy sokkal jobb szerződéseket kössünk a fejlesztőkkel, miközben a jótékonykodásra is tudunk pénzt fordítani."

Eddig több, mint 30 ezer dollárt adtak át segítő szervezeteknek, illetve be tudtak indítani olyan új projekteket, mint a Humble Originals. Az itt megjelenő programokat sehol máshol nem lehet majd megvenni, de az előfizetőknek lehetőségük lesz ezeket először kipróbálni/játszani. A Humble Bundle mindig az új lehetőségeket keresi, közölte Graham. Amikor az új szolgáltatást elindították, nagyon sokat agyaltak azon, hogy mi a legjobb megoldás, de úgy érzi, hogy sikerült, amit elterveztek: egyrészt ők rugalmasabban tudnak fizetni a tartalmakért, másrészt pedig a termék fenntarthatóvá vált, ami hosszabb távon sokkal tobb adományozási lehetőséget jelent.

És hogy mi volt a legutolsó csomagban? Ez: Alien: Isolation, Broken Age, Titan Souls, Volume, Penarium, Dropsy és végül az Elephant in the Room -- utóbbi a Humble Originals részeként.