A régi játékok modern formára hozása egy ideje nemcsak pár lelkes modder és rajongó, hanem komplett fejlesztőcsapatok és kiadók heppje. Tény viszont, hogy sokak nagy kedvencei a büdös életben nem térnek vissza, mert egykor, ezermillió évvel ezelőtt buktak, a jogtulajdonosok pedig máig nem képesek túltenni magukat pár százezer dollár veszteségen. Többek között emiatt nincs System Shock 3, vagy ami még annál is klasszabb lenne, egy korunk elvárásaihoz igazított System Shock 2.

Persze keseregni kár, legalábbis addig, míg olyan zseniális alkotók járnak köztünk, mint a Total War-játékokról elhíresült angol Creative Assembly Simon Pennington nevű főgrafikusa. Mr. Pennington ugyanis nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a szabadidejében újraalkossa a System Shock 2 egyik kulcsjelenetét, mikoris a játékos rájön, hogy az elhagyott űrállomáson bolyongó mutáns lények mind a központi mesterséges intelligencia, SHODAN "művei". Simon a CryEngine 3.0-val állt neki a feladatnak, első eredményeit pedig a Polycount fórumán publikálta.

Noha a végleges változat még messze van, az eddigi néhány screenshot úgy néz ki, mint egy megvalósult álom. A modder-közösségben egyébként Mr. Smo álnéven tevékenykedő művész egy DeviantArt-felhasználó, Jim Hatama alant látható munkájából indult ki. Döbbenetes rajz, legszívesebben óriásméretben tenném ki az ágyam fölé, ha nem lenne ott ablak.

SHODAN by Jim Hatama