• Bemutatták az Xbox App alapverzióját
  • A jövőben új funkciókkal fogják ellátni az applikációt
  • Még idén a kezünk közé kaphatjuk a kész Windows 10-et

A héten megejtett Windows 10 sajtótájékoztató alkalmával a Microsoft bemutatta vadonatúj operációs rendszerét és a hozzá tartozó Xbox applikációt. Az utóbbiról eddig igen kevés információval rendelkeztünk, ám ma végre kaptunk egy betekintő videót, amelyben a januári build alapverzióját ismerhetjük meg.

A végleges verzió még az idén, tehát 2015-ben megjelenik -- egyes Windows felhasználók ingyen is hozzáférhetnek --, ám addig is azt ígéri a Microsoft, hogy minden verzió egy-egy komolyabb funkcióval toldja meg az applikációt.

A kezdeti verzió kecsegtetően néz ki, és a következő funkciókat tartalmazza:

  • Saját profil – gyors és megbízható hozzáférést biztosít a felhasználó Xbox-profiljához, mely magába foglalja a közelmúltban végzett tevékenységeinek áttekintését és az achievementek böngészését.
  • Tevékenységek – részletes tájékoztatást nyújt a felhasználó által játszott játékokról és lehetőséget ad gondolataink megosztására, státuszunk módosítására.
  • Achievementek – magától értetődően ebben a menüpontban megnézhetjük, milyen teljesítményeket értünk el, illetve melyek várnak még feloldásra, konzolon és PC-n.
  • Követés – itt láthatjuk barátaink tevékenységeit (státuszfrissítéseit, frissen feloldott achievementjeit). Ha úgy tartja kedvünk, akár kedvenc játékainkat is követhetjük; ebben az esetben villámgyorsan értesülünk minden frissítésről és hírről az adott játékot illetően.
  • Játékvideók – ebben a menüpontban visszanézhetjük a játék közben rögzített felvételeinket.
  • Főoldal (Home) – itt sűrítve láthatjuk az elmúlt napokban történt tevékenységet és híreket fontosságuk szerint kiemelve.
  • Nemrégen játszott – áttekintést biztosít az utóbbi időben játszott játékainkról, teljesítményeinkről, gamerscore-unkról, továbbá platformonként különválaszthatjuk, szűrhetjük a listát. Egy játékot kiválasztva előugrik az úgy nevezett Game Hub, melynek segítségével megtekinthetjük az általunk készített felvételeket, elért gamerscore-t, achievementeket, státuszokat és játékban töltött időt .
  • Barátok/ Ismerősök – platformtól függetlenül kereshetjük meg barátainkat, böngészhetjük profiljaikat, megtekinthetjük videóikat és követhetjük őket.
  • Lehetséges ismerősök – azon emberek listája, akik frissen csatlakoztak az Xbox App felhasználók közé, és valamilyen kapcsolatban állnak veled, például követőid közé tartoznak.
  • VIP – azon felhasználók listája, akik felkapottá váltak az Xbox Appen az általuk generált tartalommal vagy streamjeikkel. Ezeket az embereket bárki követheti.
  • Tevékenység hírfolyam – itt megtalálhatsz minden státuszt, teljesítményt és bejegyzést egybefolyatva, plusz válaszolhatsz, kommentelhetsz barátaid vagy az általad követett személyek bejegyzései alá. Ez a funkció jelenleg még nem elérhető.
  • Postaláda – személyes üzenetek kezelésére alkalmas.
  • Beállítások – ebben a menüpontban láthatjuk az applikáció verziószámát, és innen tudunk kijelentkezni, ha úgy tartja kedvünk. Ha nem szeretnéd, hogy profilod publikusan követhető legyen, itt tudod privát fiókká alakítani azt.
  • Élő csempe - megjeleníti az online tartózkodó ismerősöket, olvasatlan üzeneteket és tevékenységi bejegyzéseket.
  • Kedvencek online – értesítést küld a számodra, ha közeli barátaid bejelentkeznek.
  • Twitch stream kezdete – értesítést küld, ha egy barát vagy követett személy streamelésbe kezd a Twitch rendszerén keresztül.
  • Üzenet – értesítést küld új üzenet beérkezésekor.