A rendszergazda túl lekicsinylő szó, ha róla beszélünk, ezért mi inkább csak Mesternek szólítjuk, hogy ne legyen belőle gond. Na szóval úgy adódott, hogy a GTA 5 és a Windows 9 elkészítése között Inform Atikának, az internet urának akadt pár perc szabadideje, mi pedig megragadtuk az alkalmat, és készítettünk vele egy rövid interjút. Úgy gondoljuk, hogy a világnak szélesebb körben meg kell ismernie az ő zsenialitását, szakértelmét. Olvassátok tehát szeretettel a lenti sorokat, aztán látogassátok meg a Mester Facebook-oldalát!

(Figyelem: Chris nem Inform Atika, utóbbi személy valódi kilétét mi sem ismerjük, de ez nem is baj, kell egy kis rejtély a humor működéséhez.)

Hány évesen találkoztál először számítógéppel?
Először kétévesen a homokozóban csináltam egy PC-t. Az még nem volt túl erős gép, de már lehetett vele játszani. Mondjuk a Medal of Honor egy kicsit szaggatott rajta, de én így is élveztem. Utána egy ZX Spectrumot kaptam használtan, amin kontakthibás volt a HDMI, de legalább volt benne 3DFX gyorsító. A mai napig ezt használom.

Hogyan jött a Facebook ötlete?
Elsős voltam általánosban, amikor egy énekórán kitaláltam a Facebookot. Először piros volt a háttér, mert Újpest-drukkoló voltam, aztán kiderült, hogy színtévesztő vagyok, így lett zöld, amilyen most is. Kezdetben papír alapú volt a dolog, aztán C64-re megírtam, majd jött a nagy áttörés, a DOS. Nálam azóta is ezen a platformon megy. 2004. február 3-án eladtam a Vaterán valami külföldinek, mert kicsit ráuntam. Azóta is hívogat, hogy javítgassam már, mert egyre több hiba jön elő, amikor hozzányúlnak. Akkor kaptam rá igazán a Tetrisre.

Inform Atika

Hol találkoztál bájos feleségeddel, Magdival?
Magdi egy internetszolgáltatónál dolgozott, amikor megismertem. Őt küldték ki, mert a házunk előtti oszlopon lévő routerbe belefészkelt egy nyúl. Kijött, megetette, és utána egyből gyorsabb lett a net. Behívtam egy Piroska szörpre, és azóta együtt vagyunk.

Kedvenc videojátékod és legjobb eredményed benne?
Most biztos azt hiszi mindenki, hogy a Tetris a kedvencem, de ezt csak azért szoktam mondani, mert szponzori szerződésben vagyok a gyártóval. Kizárólag saját játékokkal játszom, mint pl. a The Sims 5. Ebben a legjobb eredményem a Dupla Gyémánt fokozat, így már passzív jövedelmem is van a játékból.

Úgy hallottuk, szeptemberben jön a Windows 9, te biztos láttad már. Milyen lesz?
Igaz a hír, nekem már itt fut a gépemen. Felkértek, hogy mielőtt kijön a végső verzió, nézzem már át. Az az igazság, hogy jól tették. Az induló képernyőn a Windows logó nem pont középen volt. 1 pixellel el volt csúszva balra, amit azonnal észrevettem. Egyébként jól kezelhető progi, de ez nem is lehetett kérdés, miután végre az ablakos megoldás helyett visszatértek a DOS-os felülethez.

Inform Atika

Eltolták a GTA 5-öt jövő évre, mi van veled?! Lelassultál?
A GTA egy kényes kérdés. Magdi fejleszti, de annyi más megkeresése van, hogy erre már alig jut idő. Egy nap 2-3 vinyót formáz, és bizony van olyan, amikor ebből az egyik 320 MB-os. Bízom benne, hogy húsvétra kész lesz az Xbox verzió, amit utána én már át tudok írni PC-re 8 perc alatt.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
A legbüszkébb az USB-Laptop öntöltő kábelre vagyok (fent csodálhatjátok meg), ahol a laptop saját természetes energiáit használjuk a töltésre. Úgy gondolom, hogy ez nemzetközi szinten is komoly találmány, nem is győzzük a gyártást. Mindig azt vallottam, hogy nem követni kell a piacot, hanem diktálni.

Mit üzensz a jövő informatikusainak?
Az a legfontosabb, hogy tanuljanak és merjenek kérdezi, ha elakadtak valamiben, de csak tőlem, mert a világ tele van dilettánsokkal!