Pár napja a 2K közzétett egy képet a BioShockból, ezzel sebességbe téve a találgatást arról, hogy mit tartogat az elanyátlanodott sorozat jövője -- páran folytatást jósoltak, a többség azonban egy átiratra tette a voksát, s mint kiderült nekik volt igazuk. Ma bemutatkozott a BioShock Mobile, ami nem más, mint a 2007-es klasszikus iOS platformra írt változata, az igazán meglepő dolog pedig az, hogy a beszámolók szerint nem végzett rossz munkát a portolással megbízott 2K China.

A Polygon és a Destructoid is azt írta, hogy az okoskészülékekre optimalizált program többnyire hűséges tudott maradni az eredetihez, de több áldozatot is meg kellett hozni. A 2 GB-os limit miatt a dinamikus árnyékoknak és a ködnek nyoma veszett, s úgy általánosságban nem olyan szép, nem olyan kidolgozott a játék, mint amilyenre emlékezhetünk. A játékmenet azonban megállja a helyét, hozva azt az élményt, amit konzolon és PC-n kaptunk annyi éve -- de csak akkor, ha van egy kontrollerünk. A két beszámoló szerint a játékélmény széthullik, amikor az érintőképernyőre kell hagyatkoznunk, ugyanis nehézkessé válik több feladat egyszerre történő elvégzése szimplán tapogatással, a precizitásról már nem is beszélve.

Megjelenési dátum és ár (a prémiumkategóriát vette célba a kiadó, szóval nem lesz túl olcsó) egyelőre még nincs, de a 2K China már utalt arra, hogy a BioShock-trilógia többi része is eljuthat a zsebünkbe.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!