Az Assassin’s Creed film javában készül, és noha eddig már láthattunk pár képet, hivatalosat és nem hivatalosat egyaránt, Michael Fassbenderről, a főszereplőről, ahogy teljes szerelésben feszít, egészen mostanáig kellett várnunk arra, hogy egy hivatalos, egyenesen a filmből származó képlopat táruljon elénk. Íme:

assassins-creed-film-kep.jpg

Ariane Labed és Michael Fassbender valamit nagyon néz.

A képet az Entertainment Weekly tette ki, és tőlük megtudtuk azt is, hogy a főszereplő, Michael Fassbender mostanáig még nem játszott a játékokkal -- ezt a hiányosságát persze azóta már pótolta, elsősorban azért, hogy jobban megismerhesse a karakter fizikai jellegét. Elmondta azt is, hogy a csapattal igyekeznek a rajongók kedvére tenni, ami mindenképpen jó hír, tekintve, hogy eddig nem igazán készült olyan film játék alapján, amit nyugodt szívvel jónak tudnánk nevezni.

Az Assassin’s Creed film jövő decemberben kerül mozikba, és Callum Lynchet (Michael Fassbender) követhetjük, amint a genetikus emlékeiben tett utazása során Aguilar, a mester assassin bőrébe bújik.

assassins-creed-film-logo.jpg