Kedves gamer-társaim, az alábbi szövegelésben a játékok árnyaltabb oldalát, mégis közületek is sokakat érintő problémát feszegetek. Azoknak ajánlom ezen sorokat, akik szeretnék jobban megérteni a számítógépes és konzolos (a többi platformot meg sem említve) játékokon csüngő embereket, de ha magatokra ismernétek néhol, az sem (mindig) a véletlen műve.
Kezdjük a közepén: a videojáték-függőség tényleges probléma. Természetesen sok esetben még a nagyon sok játék sem jelent gondot (gondoljunk csak a nyelvtanulás és az adott készségek fejlesztése terén gyakorolt pozitív hatásukra, illetve, hogy milyen remek elfoglaltság, ha időmilliomosok vagyunk), és természetesen a legkevésbé sem szándékozom stigmatizálni a gamereket. Viszont elég azon esetekre gondolni, amikor egyesek Kínában és Dél-Koreában egyhuzamban annyit játszottak, hogy a végén holtan estek le a székről / borultak a billentyűzetre, vagy arra az esetre, amikor fiatal szülők magára hagyták a csecsemőjüket – és az ebbe belehalt – a WoW miatt. De kevésbé szélsőséges esetekre gondolva, mint a munka, vagy barát/barátnő elvesztése, a középsulival vagy az egyetemmel való kínlódás is mind gyakori velejárója az eltúlzott mértékű játéknak. Ezen problémákra egyes országokban már külön „józanító” táborokat hoztak létre, de van, ahol kórházi kezeléssel próbálkoznak megbirkózni a játékfüggőséggel.
Személyes tapasztalataim, valamint pszichológiai tanulmányaim – és a témával foglalkozó tanulmányok és egyéb írások átböngészése – alatt még inkább tudatosult bennem, hogy a probléma valódi, és engem is erősen érint. Igen, ezen sorokat egy olyan személytől olvashatjátok, aki pszichológusi végzettséggel rendelkezik, és ezzel egyidejűleg videojáték-függő. Utóbbi olyannyira igaz, hogy én magam sem tudom, hogy a diplomámat miképp szerezhettem meg a gyakran átlagos napi 12-16 (!) órányi játék, és az ehhez társuló kevés alvás mellett. Szerencsére azóta a munka és egyéb való életbeli elfoglaltságok nem engedik az ilyen mértékű függést, ezek nélkül viszont be kell látnom: valószínűleg még mindig átjátszanám az egész napot. Töredelmesen bevallom, hogy ezen cikk írása helyett is inkább LegionTD-znék, Dotáznék, Mortaloznék egyet (-kettőt), vagy tolnék bármi mást az egyre csak duzzadó Steam-„gyűjteményemből” (ezért külön is elnézést kérek az olvasótól).
Elvileg nem kellene bemutatni a videojáték-függőséget egy gamer-oldalon, hiszen az ezen sorokat olvasók nagy többsége már találkozhatott vele játékospályafutása alatt, de a pontos kritériumok ismerete nélkül sokakban nem is tudatosult, hogy az már igenis függőségnek számít, még ha könnyedén hívunk egyeseket „függőnek”, „geek”-nek vagy „nerd”-nek -- csak hogy a leggyakrabban használt kifejezéseket említsem.
Egy kis elmélet: szer- és viselkedési függőség
Ahhoz, hogy jobban megérthessük a videojáték-függőséget, először magukat a szenvedélybetegségeket, addikciókat (ezek, ha nem vagyunk túl szigorúak, használhatók szinonimaként is) kell megismerni, viszont ehhez száraz „tudományra” is szükség van -- nyugi, nem lesz (olyan) unalmas.
Azok a tevékenységformák, amelyek hatása valamilyen szempontból kellemes az egyén és emberi környezete számára, időszakosan vagy rendszeresen megismétlődnek. Ezeket az ismétlődő élettevékenységeket nevezzük szokásnak, amik az idők folyamán egyaránt erősödhetnek vagy gyengülhetnek. Magát a szokást az különbözteti meg a hozzászokástól és a függőségtől, hogy utóbbi már hátrányos az egyénre és környezetére nézve. A szenvedély – bár tanult késztetés – gyakorlatilag a biológiai motivációk erejével érvényesül, az egyén pillanatnyi örömökre cseréli fel hosszú távú céljait és törekvéseit. Az emberre jellemző anticipációs képesség – azaz az egyéni célkitűzések és az ezzel kapcsolatos gondolatok – lebomlik, és az életet a szenvedély kielégítésére irányuló rövid távú késztetések vezérlik, a magatartás veszít egyéni sokszínűségéből, egyre inkább sematizálódik.
Általános értelemben vett függőségnél kétféle típust különböztetünk meg, a szerfüggőséget és a viselkedési függőséget. Előbbi csoportba tartozik az alkohol- és drogfüggőség, de ide sorolják a nikotin- és gyógyszeraddikciókat is. Ezeknél általános feltétel valamilyen pszichoaktív szer kényszeres, túlzásba vitt használata – ezeket hívjuk összefoglaló néven szakmai szempontból „drogoknak”, eltérően a hétköznapi értelemben használt kábítószerekkel szemben.
Viselkedési függőség esetén nem valamilyen kémiai anyagtól függünk, hanem egy viselkedési mintázattól, amely uralni kezdi az életünket, idővel saját vagy környezetünk testi-lelki egységét, állapotát károsítja, aminek hátterében az önkontroll és önszabályozás zavara áll. A videojáték-függőség is ilyen viselkedési addikció, de egy lapon tárgyalandó az olyan betegségekkel is (a teljesség igénye nélkül), mint például a kóros játékszenvedély, a munkamánia, a testedzésfüggőség, a kleptománia, a pirománia, a kényszeres vásárlás, a társfüggőség, a szexuális függőségek (például pornográf tartalmaktól függés), a kényszeres/halmozó gyűjtögetés, különböző kényszerbetegségek, evészavarok, egészségesétel-függőség, testdiszmorfia (azaz testképzavar), vagy épp a hipochondriázis (egészséggel kapcsolatos szorongás szélsőséges formája). Ezek akármilyen furcsának is tűnhet elsőre, nagyon közeli rokonai a játékfüggőségnek.
Pszichológiai és fizikai függőség
A szenvedélybetegségek másik csoportosítási formája a pszichológiai és a fizikai függőség elkülönítése. A pszichológiai függőség mindenfajta addikciónál megfigyelhető, és egyrészt erős vágyódást jelent a szer vagy a tevékenység iránt, másrészt depresszív lelkiállapotot, levertséget, idegességet annak megvonásakor. A fizikai függőséget ugyanakkor csak pszichoaktív szerek válthatják ki. Utóbbi, bár általában együtt jár a pszichológiai függőséggel is, nem egyenlő azzal: ez egyrészt elvonási tünetek formájában jelentkezik, legtöbbször jóval intenzívebben, mint a pszichológiai függőség tünetei (ilyen pl. a rosszullét, hidegrázás, izzadás, alvászavar). Mivel a videojáték-függőség esetében semmilyen drogról nincs szó, ezért itt fizikai függőségről sem beszélhetünk. Az esetleges fizikai tünetek a pszichés függés extrémebb, hosszantartó formájában, csak azok szövődményeképp jelenhetnek meg. A függőségekre jellemző ördögi kör szintén megbetegítheti az egyént, akár súlyos depressziót okozva, vagy táptalajt teremtve egy személyiségzavarhoz.
Gondolom nem új számotokra a tény, hogy az addiktív magatartásformák gyakrabban alakulnak ki férfiaknál, mint nőknél, és kiemelten gyakoriak munkanélküliek között. Az addikcióra való hajlam bizonyítottan genetikailag is meghatározott, kutatások szerint a dopaminpálya-rendszer veleszületett – öröklött – zavara lehet a felelős ezért a jutalomhiányos szindrómáért. Ennek a hiánynak a kompenzálására egyébként nagyon rámentek a videojáték-fejlesztők is: napjaink fejlesztőstúdiói jól tudják, hogy a játékost folyamatosan feladatok elé kell állítani, amelyek elérése esetén jutalomban részesül. Erre a legtipikusabb példa az RPG és az MMORPG, de ma már túl sablonos lenne ezekre a kategóriákra szűkíteni a kört, ugyanis szinte minden netes játékban van valamiféle achievement-rendszer. Idesorolható a free-to-play játékok mikrotranzakciója, ahol az ember a már a pénzéért is jutalmazásban (avagy bizonyos prémium előnyökben) részesülhet.
Az internetfüggőség kritériumai
A „Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyve”, avagy a DSM tartalmazza mindazon tünet-kritériumokat, amelyek szerint a pszichológusok és pszichiáterek diagnosztizálni tudják a mentális betegségeket. Ennek a könyvnek a legújabb, 2013-as kiadásának (DSM-V) melléklete az Amerikai Pszichiátriai Társaság javaslatára a további kutatást igénylő függőségek témakörében már tárgyalja az „Internetes játékfüggőséget”, mint pszichés betegséget.
Eszerint ha az alábbi tünetekből öt (vagy több) teljesül egy 12 hónapos időintervallumban, akkor internetes játékfüggőségről beszélünk.
Mik is ezek a kritériumok?
- Internetes játékba való belefeledkezés (amennyiben épp nem játszik, akkor is a legutóbbi vagy az elkövetkezendő játékra gondol, ezzel fő aktivitássá válva)
- Visszatérő tünetek, ha a játékost megfosztják a játéktól (pl. ingerlékenység, szorongás, szomorúság)
- Tolerancia (egyre többet kell játszani ahhoz, hogy „kielégülést” nyerjen az egyén)
- Sikertelen próbálkozások a játék abbahagyására
- Elvesztett érdeklődés korábbi hobbik vagy más szórakoztatási formák felé
- További netes játék, az ismert egyéni életvezetési és közösségi problémák ismeretében is
- A környezet megtévesztése (hazugság, titkolózás) a játékkal töltött idővel kapcsolatban
- Netes játékba menekülés vagy negatív hangulat ezzel való tompítása (pl. tehetetlenség érzése, bűntudat, szorongás)
- Egy fontos (pár)kapcsolat, munka vagy tanulási és karrierlehetőség veszélyeztetése vagy elvesztése a játék miatt
Az agresszivitás nagyon sokat emlegetett témakör a videojáték-függőséggel kapcsolatban, ahogyan régebben a véresebb filmeket okolták az erőszakos, agresszív viselkedés kiváltójaként, úgy most a játékokra jár rá a rúd. Az ezzel kapcsolatos kutatások nagy része viszont megerősíti, hogy az erőszakos cselekedetek nem állnak szoros összefüggésben a videojátékokkal, az agresszívabb egyének a videojátékok nélkül is erőszakosabb viselkedést produkálhatnak. Az ilyen viselkedésformák hátterében sokkal összetettebb tényezők állnak, nem lehet elpalástolni adott bűncselekmények elkövetését azzal, hogy azok miatt „biztosan a játékok felelősek”.
Kezelés, teendő?
A videojáték-függőség egyes országokban különösen nagy tömegeket érint és ehhez mérten általánosan komoly problémát jelent. A legkomolyabb gondokat jelenleg Kínában, Dél-Koreában, az USA-ban és Kanadában okozza, ennek megfelelően ők jobban rá vannak kényszerítve az ilyenfajta függőségek kezelésére, amelyet már több-kevesebb sikerrel meg is kezdtek. Kínában például külön klinikákat és „katonai átnevelőtáborokat” üzemeltetnek a videojáték-függőknek, ahol eleinte még az ősrégi elektrosokk alkalmazásával, majd ennek betiltása óta legutóbb például egy srác halálra verésével borzolták a kedélyeket – utóbbi esetet „túlzásba vitt kezelés” címszóval zárták le. Nem mondom, hogy sok esetben használnak a „határozottabb” módszerek, viszont a radikális változtatások annak megfelelő negatív következményeket is okozhatnak, ha visszájára sül el a dolog, többet árt, mint használ.
Az enyhébb módszerek között olyanokat találunk, mint pl. az Anonim Alkoholisták – és a többi „Anonim” kezdetű csoportosulások – mintájára megalkotott, önkéntességen alapuló, USA-ban kidolgozott OLGA-program (avagy Online-Gamers Anonymous), ahol egy 12 lépéses terápia segítségével lehet „leszokni” a videojáték-függőségről (ennek első lépése a probléma elismerése önmagunkra vonatkozóan, és hogy képtelenek vagyunk önállóan ezen változtatni). Itt a témáról való csoportosan történő nyílt beszélgetés kínálja a megoldást, ahol mindenki megoszt(hat)ja a függőség miatt kialakult egyéni problémáit, és sorstársakként segítenek egymásnak a jelenlévők. Ezek a meetingek alapvetően online történnek, de egyre több európai nagyvárosban is vannak kisebb-nagyobb közösség által szervezett csoportok, ahol videojáték-függők beszélgethetnek addikciójukról, gyógyírt keresve problémájukra.
Kis hazánkban is elérhető módszerként jelenleg pszichológus/addiktológus vezette terápiás foglalkozások keretében kaphat segítséget az, aki igényli, de a még mindig élő hiedelmek és téves információk (tudjátok, miszerint „aki valamilyen pszichológushoz/pszichiáterhez jár, biztosan bolond”) miatt kevesen élnek vele. Ezen terápiás foglalkozások ára sem mindig barátságos, viszont nagyobb városokban van lehetőség TB-finanszírozás keretében terápiára járni (pl. drogambulancián dolgozó egyes szakemberek is foglalkozhatnak ilyen esetekkel).
Általánosságban véve szerintem a megelőzés lenne az elsődleges cél, ehhez viszont jobb tájékoztatás, a téma komolyan vétele, a játékfejlesztők segítsége (akiknek ugye üzleti okokból pont nem érdekük a függőség elkerülése/megelőzése) és még egy sor más tényező szükséges. Bár egyre többen foglalkoznak a témával, a kutatók még mindig csak a felszínét karcolgatják, rengeteg kérdésre, specifikus helyzetre nincs válasz, de gyakran a fenti, egyértelműnek tűnő kérdésekben is eltérő eredmények születnek. Éppen ezért éveknek kell eltelnie, hogy még tisztábban láthassunk, és még hathatósabban tudjuk kezelni a kialakult, és egyre fokozódó helyzetet.
Lezárásképp egy híres amerikai közgazdász, Todd G. Buchholz rövid, mégis velős bölcsességét idézem:
„Mindnyájan tudjuk, hogy a túlzásba vitt jó dolog rossz dolog.”
Jelen cikkemben természetesen csak karcolgattam a témát – amennyiben van rá igény, a későbbiekben visszatérhetek még pár anyaggal, amelyben a függőség konkrétabb részeit veszem górcső alá.
Ezáltal nem tudok programozni, pedig annak a gondolatával kacérkodtam, hogy programozó leszek. Sok mindent kellett bepótolnom, amit kamatostul be is pótoltam. (Leginkább csajok terén, de ez 18+, meg nem is ide tartozik.)
Nagyon érdekelne, hogy mi váltotta ki nálad ezt a pál fordulást!
Mostanra döbbentem rá, hogy a 19 éves lányom, aki épp otthagyta az egyetemet, számítógép függő.
Kétségbe esetten keresem a megoldást. Kérlek válaszolj!
Már meló miatt kevesebbett játszok, de még mindig van, hogy rámegy egy-egy hétvége.
Szerencsére a barátnőm is legalább akkora kocka mint én. :D
Jelenleg épp a lakásvásárlásnál tartunk, legalább havonta eljárunk bulizni, mozi, étterem. Szóval van mellette életünk is.
Jöhet szeretek pszichológiát olvasni. A 9 pontból saját hülyeségem miatt 8 teljesült már, úgyhogy kimondhatom hogy függő vagyok. Sajnos ez van.
De ennek mondjuk köze van ahhoz, hogy sose voltak normális barátaim, ha meg voltak, akkor is s@ggfejek. Voltak persze olyanok, akikkel el tudtam mondjuk beszélgetni egy játékról, mert Ő is játszott. Elbeszélgettünk, de nem lógtunk együtt sehol se, mert mondjuk nem érdekelte, vagy tudom is én. Egy idő után már nem érdekelt semmi ami vele volt kapcsolatos, mert őt se érdekelte, ami velem. Lehet, hogy ez önző dolog, de ha engem érdekelnek mások, akkor a más valakit is érdekelje már, hogy én mit gondolok. Mert egy dolog hiányzik az emberekből a tapasztalataim alapján: a Fair Play. Nekem még barátom, aki fair lett volna velem nem volt (ellopták a tolltartómat, amiben benne voltak a versenyen nyert drága ceruzáim ilyesmi). Plusz az, hogy ha folyton szekálnak, mert te vagy a legkisebb, az se ad valami nagy önbizalmat, max arra ad okot hogy betörjem az orrát az illetőnek. Ezek a dolgok belőlem legalábbis egy menekülést generált a játékokba, mert ott az emberek nem voltak velem s@ggfejek. Ez van: azért vagyok függő, mert utálom az embereket. És ezen egy barátnő se segített, aki folyton csak szekálni tudott ezért, de tenni nem tudott ellene. És ezzel elindított a totális menekülés irányába, hogy magányos legyek teljesen és meneküljek a sz@r emberek világából. Ha az ember ennyire magányos, ennyire elhagyatott, mint én és TÉNYLEG nincs senki olyan ember a világon, akire azt mondhatná, hogy jó ember vagy te vagy a barátom, vagy jó és megértő barátnő vagy legyél a feleségem, akkor persze hogy játékfüggő lesz az ember.
Nem kell túl komplikálni ezt, én is lazán EGÉSZNAP játszani tudok vagy csak egy játékkal, vagy többet felválta, az se ritka hogy egésznap youtube-on nézek vidiket, vagy épp animét nézek.És ennek ellenére lazán mondom hogy nem vagyok függő.Miért ? Mert könyvekkel is ugyan így állok, ha találok valami jót egésznap búnom, amíg képes vagyok olvasni.De sokszor előfordul hogy ami épp csinálok,elvesztem az érdeklődésemet benne(játék vagy más),és másba fogok.Nagyon pégezésen kívül mást nem csinálok, barátiköröm nincs, haverjaim se,eljárni se szoktam sehova, de tisztába vagyok azzal hogy ezen változtatnom kell.Minden normális ember aki hasonlóan van dolgokkal tudja mi a probléma az életében, és azt is tudja hogy mik azok a határok amiket nem szabad átlépnie.Nekem szerencsére sose voltak határok amiktől félnem kellett volna hogy egyszer átlépem véletlenül.1-2 klasszikus tünet régebben volt, mint hogy majdnem lekéstem a buszt suliba,vagy épp a tipikus "csak még egy kört/küldetést" csapdába esetem.De ezeken kívül sosem volt káros hatással az életemre(leginkább mert sosem volt xD),és itt a lényeg.
Mivel saját bőrömön tapasztaltam azt az életformát,hogy napi akár 18-20 óra játékra se mondanám magamra hogy függő,tudom hogy sok más ember is van így, kortól és nemtől függetlenül.Nem főggök, csak nincs más az életükben, amit úgy éreznének hogy szívesebben töltenék az időt.
Mindenki tudja hogy a mai kort és életeket nem lehet összehasonlítani a régebbi időkkel, olyan nagy a külömbség.Habár mindenki fujja a "legyen munkád házad családod" dolgot, ezt elérni kevesen tudják, de ami még rosszabb, sokam miután elérik kiégnek.Most ezeknek a spirituális okára nem mennékbele mert más téma, de tény, hogy nekem a "spirituális látás módom" az ami meg határozza az életem és minden döntésem,számomra ezért képtelenség hogy függő legyek játékokra vagy bármi másra.
Ezek mellett viszont elismerem hogy sok ember van aki valami olyan problémával küszködik az életében, ami olyan függőséghez vezet, ami rossz hatással van rá vagy másokra.Az ilyen embereknek segíteni kell, bár kétlem hogy ennyire drasztikus módszer kell mint ahogy azt a fentebbi videó bemutatja, viszont sikeres lehet, bár épp olyan mint az iskola, az ember sokáig nem érti hogy azért van ott hogy megértse az ő érdekét szolgálja, így hát ezzel kéne kezdeni mielőtt valakit beraknak oda, mert szerintem az esetek nagy részében hatástalan.
De a legfontosabb a megelőzés lenne.A kormányoknak kellene olyan programokat szerveznie ami elszakítja a függőket és potenciális függőket a virtuális világtól.Nagyon sokan magukra is találtak CON-okon vagy épp hasonló rendezvényeken, mikor is észre vették hogy nem csak a gép előtt nézve/játszva érezhetik jól magukat, hanem olyan emberekkel is akik osztoznak a szenvedélyükben.
Utolsó gondolat jogán pedig hozzá tenném hogy tudatos lények vagyunk, nem kell túl intelligensnek lenni vagy épp tudatosnak(igen a kettő nem ugyan az) ahhoz hogy az ember tudja hogy amit épp csinál mekkora veszélyt jelent rá vagy épp az életére nézve.Akik annyira függők mint a fentebbi videóban 1-2 ember elmondta, ők tudták mi lesz a tettük következménye,de nem foglalkoztak vele.Ilyen esetekben hagyni kell őket hogy át essenek a ló túloldalára, hogy messzire menjenek, mert amíg nem érzik tettük súlyosságát addig nem lehet őket kezelni.Szóval hagyjuk őket gépezni amíg akarnak, ember ugye bár a saját kárából tanul.
Már vagy egy hete nem játszottam.
Ezáltal nem tudok programozni, pedig annak a gondolatával kacérkodtam, hogy programozó leszek. Sok mindent kellett bepótolnom, amit kamatostul be is pótoltam. (Leginkább csajok terén, de ez 18+, meg nem is ide tartozik.)
Véleményem szerint a munka, egy komolyabb párkapcsolat, vagy az idő a legjobb orvosság szinte bármilyen függőség ellen, mert ezek olyan mértékben befolyásolják az ember életét, hogy akár 360 fokos fordulatot is vehet. Persze azért vannak klinikai esetek is, ez kétségtelen, de az emberek többségére szerintem nem ez a jellemző. Csak egy kis változás kell az életükben, és egy kis akaraterő.
Egyébként sulics kommentje nagyon tetszett. Rátapintott a lényegre.
Számomra rengeteg bánat forrása volt ez a PC-addikció, de legalább annyi örömé és reményé is. Számtech versenyeket nyertem, most gimiben gyorsan előre ötösre le is érettségiztem belőle, és imádnám, ha foglalkozhatnék is vele hivatás szintjén. Oda vagyok érte, még akkor is, ha ma már azt mondhatom, hogy kilábaltam az elektromos mocsár legmélyebb futóhomokjából.
Egyetértek a cikkben leírtakkal, rengeteg sebet tud okozni ez az egész, de amit elvesz, annyit vissza is ad szerintem, ráadásul az egyik legsokszínűbb hobbi is. Egy baja van, iszonyatmód szereti nyelni a pénzt, ha naprakész akar maradni az ember.
A real life-om nem a legjobb, de akkor sem menekülök már a játékokba.
A kritériumoknak nem feleltem meg :) Napi másfél órát játszom :) Általában este 8 körül mikor a 7 hónapos kislányom és a feleségem elaludt. Kordában lehet tartani a játék utáni vágyat. A feleségem ebben sokat segit. Takarodjál aludni, holnap munka. Jó lenne ha felemelnéd a se...d és kiráznád a szőnyeget :P
Mondjuk a kamaszok, szerintem nagyobb veszélyben vannak... Amikor 17 voltam egész nyáron napi 8 órákat játszottam, na az veszélyesebb volt. Festették a lakást én játszottam, a festő meg kerülgetett engem. A Mafiával játszottam...
Sokfélék vagyunk és általában minden embernek van egy megszokott, normálisnak nevezett tevékenysége, amit annak vesz és nem szereti, ha más beleköt, vagy ő az aki máséba beleköt, mert más. Természetesen nem feltétlen bölcs dolog kávézni, cigizni, alkoholt fogyasztani "nagy mértékben" és így tovább, de mindenki pótcselekvéseket csinál az élete nagy részében és igazából mindenkinek mást jelent a normális tevékenység és a valódi örömök megélése. Általában többre tartják az emberek a fizikailag megélt örömöket, táncolni, pingpongozni, barkácsolni stb, mint valamilyen nem kézzelfogható örömpótlást.
A legegyszerűbb módja a változtatásoknak, hogy a pótcselekvéseid felcseréled mással, ami szintén örömöt okoz, de szintén pótcselekvés. A sikerélmények nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy valami örömet okozzon és ne érezd kényszernek, amit csinálsz.
Na vissza kockulni.
Itt a mértéktelenségen van a hangsúly!
Ha esténként megiszol egy pohár vörösbort, az jót tesz pl a vérkeringésed, és jótékony hatású.
Ha esténként megiszol 2liter vörösbort, akkor alkoholista leszel, szétmegy a májad stb!