A veterán Bungie-fejlesztő, Joe Staten bejelentette, hogy elhagyja a céget. Staten munkássága alatt dolgozott a Halo-sorozaton, egy Halo spin-offon, a jövőre megjelenő Destiny játékon, valamint ő írta a 2007-ben megjelent Halo: Contact Harvest című regényt (magyarul nem jelent meg).

„A Bungie-val töltött 15 nagyszerű év után, végigjárva az utat a Myth csatatereitől a Halo misztériumáig és tovább, elhagyom a céget, hogy új, kreatív kihívások felé forduljak.” -- írta a Bungie közössége számára írt búcsúlevelében Staten.

„Talán ez meglepetésként ér titeket, de ne aggódjatok. Nagy örömömre szolgált, hogy az utóbbi négy évben a Destinyn dolgozhattam, és a nyári nagy leleplezést követően rendkívül tehetséges csapatunk a siker felé vezető úton halad. Veletek együtt fogom ünnepelni őket, amikor jövőre a játék megjelenik. Köszönöm, hogy támogattatok engem, és hogy továbbra is támogatjátok a Bungie-t. Nélkületek mindez nem sikerült volna.” -- zárta sorait.

David Dague, a Bungie közösségi menedzsere méltatta leköszönő kollégáját és elmondta, hogy nagyon örül, amiért nap mint nap ilyen nagyszerű és tiszteletreméltó emberekkel dolgozhat együtt, mint amilyen Joseph Staten is volt. Ahogy fogalmazott: kevesen tettek ennyit a cég sikeréért, mint ő.

Dague végezetül azt is elmondta, hogy nagyon sajnálja Staten távozását, hiszen nemcsak egy régi munkatársról, de egy személyes jó barátról van szó -- ám egyúttal izgatottan várja, hogy milyen világba kalauzolja el őket legközelebb.

A Bunge utolsó Halo-játéka az adatlapon is szereplő Halo: Reach volt 2010-ben.

Joe Staten, a Halo írója távozik a Bungie-tól