• A Slightly Mad Studios a Project CARS folytatását tervezi
  • Az első részhez hasonlóan bonyolítanák le a fejlesztést
  • Ez azonban ellentmond annak, amit korábban nyilatkoztak
  • Eddig úgy volt, hogy a Project CARS egy platform, amit kiegészítőkkel fognak bővíteni

Ian Bell, a Slightly Mad Studios vezetője a mondta el, hogy már tervezik a Project CARS folytatását. Bell azt írta, hogy a játék megjelenés után indítják a Project CARS 2 munkálatait, amit első 2-3 hónapban az első részhez hasonló módon és hasonló mennyiségű pénzzel lehet majd támogatni, majd a csatlakozási lehetőséget lezárják. Ha valaki nagyobb összeggel, 50 ezer font felett szeretne beszállni, az személyesen teheti ezt meg. A tervek szerint mindezt hamarosan egy külön oldalon jelentik be, de erre még nincs idejük, mindenki érthető módon elfoglalt a Project CARS megjelenésével.

Mindebben az az érdekes, hogy a Slightly Mad Studios korábban úgy jellemezte a játékát, mint egy, a Destiny-hez hasonló platformot, amire kiegészítők egész sorával tudnak majd építkezni és bővíteni azt. „Az a koncepció, hogy készítesz egy játékot, majd továbbállsz, már rég elavult.” -- mondta Andy Tudor, még márciusban, tehát nem is olyan régen.

Elképzelhető, hogy Bell rosszul fogalmazott, a bejegyzését ugyanis azzal kezdi, hogy iszonyatosan fáradt a hosszú repülőút után, ami megmagyarázná, hogy a számozott folytatás ötlete teljességgel ellentmond annak, amit két hónappal korábban nyilatkozott a csapat. Bárhogy legyen, hamarosan kiderül az igazság.

project-cars-2.jpg