Napokon belül megjelenik az Origin 9.0-s verziója, ami az EA elmondása szerint nagy mérföldkő lesz a szolgáltatás életében. Első és legfrontosabb, hogy a cég optimalizálta a rendszert, így tehát némileg kisebb lett az erőforrásigénye és gördülékenyebben férhetünk hozzá a piactérhez -- de nem csak a színfalak mögött változott az Origin. A menürendszer letisztultabb, könnyebben használható formát kapott, ahol mindenhez legördülő menüpontokon keresztül juthatunk hozzá. Továbbá a Chat doboz szabadon mozgatható, s egy gombnyomásra eltüntethető, illetve elővarázsolható, van végre játékon belüli óra, a játékkollekciónk szabadon méretezhető, a fontos információkhoz pedig elég csak rávinnünk az egerünket az adott játékra.

A változtatások tehát elsősorban kozmetikai jellegűek, de elméletben ezeknek köszönhetően kényelmesebb felhasználói élményben lesz részünk. Ahhoz, hogy élőben is kipróbálhassuk mindezt, még pár napot várni kell, de aki türelmetlen, az jelentkezhet a bétatesztelésbe. Ehhez nem kell mást tenni, mint a kliensben rákattintani a fogaskerék ikonra, majd a Beállítások menüpontra bökni, s legörgetni az Origin Pre-Release Participation részig, ahol ki kell pipálni az "Update to the pre-release version if available" opciót.