Közeledik sok ember kedvenc ünnepe, a karácsony. E mellett bizony mi sem mehetünk el szó nélkül, ezért kicsit utánajártam, hogy milyen karácsonyi tematikájú játékok léteznek. Egyáltalán vannak-e olyan játékok, amik valóban a karácsonyról szólnak, vagy csak körítésnek használják a karácsonyfákat, a szaloncukrot és a színes díszeket?

Kutatásom során meglehetősen sok, a karácsonyt megidézni próbáló játékba futottam bele. Leginkább internetes flashjátékokba. Ezek igen egyszerű kis programok, könnyed logikai játékok, mint például Santalicious. Ebben a játékban a Mikulás bácsinak kell időre kis díszeket összeszednie úgy, hogy az azonos típusú díszekből minél többet kössünk össze. Egy Tetris-szerű játékról beszélünk, mely alatt folyamatosan egy karácsonyi nóta szól, és ha egy adott típusból megszereztük a megadott mennyiséget, a jutalmunk a jól ismert „Ho-ho-ho-hoooo” kacaj a Télapótól. Aranyos játék gyerkőcöknek, és igazából a felnőttek is el tudnak vele szöszölni, de ez a cucc tulajdonképpen bármi más is lehetne, hiszen csak a csomagolás karácsonyi. Ennél sokkal meghökkentőbb volt számomra az „öltöztess mikuláslányt” játék, ami egy szokásos, próbababa-öltöztetős „agytorna”, mikulásos rucikkal.

A következő állomás, ahová eljutottam, a karácsonyi filmekből készült videojátékok voltak. Gondolom, nem kell bemutatnom senkinek a Reszkessetek betörők-filmeket: nos, mindkét részhez (tudom, van több rész is, de inkább felejtsük el őket) készült már játékadaptáció. Az elsőben ugye Kevinnel kell a családi házban csapdát állítani a két betörőnek. Sokféle kelepce van, akár karácsonyfadísz is, a ház pedig természetesen szépen fel van cicomázva, mindenfelé fagyöngyök, izzók stb. Magában a játékban viszont annyi a karácsonyi hangulat, hogy mikroszkóppal is évekig tartana megtalálni, viszont kétségtelen, hogy egy szórakoztató alkotással van dolgunk.

Tovább kutatva az interneten megtudtam, hogy egyik kedvenc filmem, a Karácsonyi lidércnyomás is kapott játékadaptációt, egyenest a Capcom istállójából, és The Nightmare Before Christmas: Oggie’s Revenge címen jelent meg a program. Döbbenetes módon a játék leginkább a Devil May Cry-ra hajaz, és a videók alapján nem is tűnik rossznak. A film zseniális látványvilágát például egy az egyben átemelték a grafikusok – igaz, nem nagyon értem, hogy lett kedvenc bohókás, csupaszív csontvázunkból egy kaszaboló tömegmészáros. A játék egyébként közepes és jó értékeléseket kapott. S hogy megvan-e benne a karácsony szellemisége? Meh… Nem igazán. A hangsúlyt egészen más pontokra helyezték a játékkészítők. A filmnek egyébként is eléggé megfoghatatlan és magából kifordított atmoszférája van, amit talán nem is lehet visszaadni.

Sam & Max karácsony

Sam és Max is kapott annak idején egy saját karácsonyi epizódot. Már nem az 1993-as, Lucasarts-féle eredeti, hanem a Telltale epizodikus remake-je. A második évad első része, az Sam & Max Season 2: Ice Station Santa arról szólt, hogy a világot elárasztották mindenféle veszélyes ajándékok karácsony előtt, így a málé kutya és a bolond nyúl elindultak a Télapó gyárába, hogy kiderítsék, mi a fene történt az öreg szakállassal. A maga beteg módján és sajátos humorával egészen karácsonyos volt a játék egyébként, de… Nem. Valahogy még ez sem az igazi. Valami hiányzik az összes címből. De vajon mi?

Tényleg ennyi lenne? A karácsonyra csupán feltétként tekintenek a játékfejlesztők? Vagy nem jó helyen kutakodok? Aztán eszembe jutottak az online játékok, és rögtön megvilágosodtam. Mi másban lehetne jobban érzékeltetni a karácsonyt, mint azokban a játékokban, amiknek az alapja a közösség? Ahol rengeteg ember, akár több milliói is megfordul naponta és kapcsolatba lépnek egymással. Hiszen a karácsony is valami ilyesmiről szól. Vagy legalábbis erről kellene. Ilyenkor az emberek azokkal töltik a szabadidejüket, akik a legfontosabbak számukra az életükben. Az MMO-programok pedig tökéletes alapanyagként szolgálhatnak. Nézzünk csak meg néhány híres multis játékot: Word of Warcraft, Silkroad Online, Guild Wars 2. Mindegyikben helyet kaptak már ilyen jellegű kiegészítések. Ekkor egyedi, az ünnepre jellemző küldetések jelennek meg, ajándékokat kapunk, a pályákat átalakítják a fejlesztők, hull a hó, megváltozik a zene, és csak ilyenkor megszerezhető felszereléseket gyűjthetünk össze. Felpezsdül a virtuális világban az élet. A MOBA (DotA 2, LoL) stílusú játékok is kiveszik a részüket a mókából. Még a World of Tanksben is vannak ünnepi frissítések, ami azért nem egy „szeressük egymást gyerekek” feelinggel megáldott játék, akárhonnan is nézzük.

World of Warcraft karácsony

Kis túlzással aki sok időt tölt el egy ilyen játékkal, a saját kis életének tekintheti (és tekintik is) az itt eltöltött órákat, heteket, hónapokat, éveket(!). Aztán, ha érkezik egy event, az hasonló hatással és hangulatváltozással lehet rá, mint a való életben. Ilyenkor egy kicsit kiszakadhatunk a megszokottból, kiléphetünk a mókuskerékből. A karácsonyi eventekbe pedig mindig apait-anyait beleadnak a fejlesztők. Ha már karácsony, a megszerzett ritkaságokat akár elajándékozhatjuk a barátainknak vagy a klántársainknak. Ez az ünnep pedig tényleg erről szól. Család, jó cimborák, társaság, és ajándékozás. Ezt az esszenciát szinte csak ezek a típusú játékok képesek reprodukálni. Én legalábbis más játékokban nem találkoztam még hasonlóval sem.

Akárhogyan is töltitek idén a karácsonyt, online vagy offline, családdal vagy barátokkal, esetleg egyedül, legyen kellemes az ünnep számotokra! Kívánunk sok-sok szép napot, frankó ajándékokat és jó játékokat!