Igen érdekes infókról rántotta le a leplet a PC Gamer a Thief 4-gyel kapcsolatban. A játék ugyebár Xbox One és PS4 mellett PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra is megjelenik, nagyon szépnek ígérkezik, és a fejlesztők állítása szerint ízig-vérig stealth action cím lesz, azaz a vad kaszabolás nem sok erénnyel jár majd. Ehhez képest a játék mögött álló Eidos Montreal lineárisra vette a figurát, a pályákon csak a megszabott irányban lehet közlekedni, sőt, még ugrani sem tudunk szabadon. Csak akkor nyílik lehetőség átszökellni egyik objektumról a másikra, ha a játék úgy gondolja, hogy arra kellene haladnunk -- a csapat szerint ezzel elkerülik azt a nevetséges hatást, amikor a játékos össze-vissza ugrál a pályán, kiragadva magát a programban betöltött szerepből.

Az ominózus cikkből kiderül, hogy sok QTE-vel találkozunk majd, és az opcionális Focus mód is fontos lehet olykor-olykor. Ugyanakkor az írás egy mindössze órahosszú demó alapján készült, és még így is viszonylag pozitív kicsengése van, mert a hangulat és a küldetéseket összefonó, szabadon bejárható város ellensúlyozza a negatívumokat (ez utóbbi faktor úgy sejteti, hogy a mozgás korlátozása csak a missziók alatt lép majd életbe). Mindez azonban nem vigasztalja a rajongókat, akik a fórumokon már most a Square Enix fejét követelik az egyszerűsítések miatt.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Mi inkább nem játszunk döntőbírót, főleg, hogy a Thief 4 megjelenés még messze van (2014-ben esedékes). Ellenben a ti véleményetekre kíváncsiak vagyunk: tényleg tönkreteheti pár ostoba korlátozás a lopakodós sorozat játékmenetét?