Suda 51 és a Grasshopper Manufacture folyamatosan a normáktól eltérő, szokatlan stílusú játékokat készít, s noha gyakran felkeltik az emberek figyelmét egy-egy érdekes főhőssel vagy furcsa történettel, az eladások terén már nem remekelnek, rendesen elmaradnak más, kevésbé kreatív, de mainstream program teljesítménye mellett. Örülni kell tehát a kis győzelmeknek is, most például annak, hogy az idén megjelent Lollipop Chainsaw-ból 700 ezer példányt szállítottak ki a boltokba, ezzel megelőzve minden korábbi Grasshopper Manufacture-játékot.

Nem szabad elfelejteni, hogy ez nem egyenlő a tényleges eladásokkal, csupán jelzés arra vonatkozóan, hogy a boltok bíztak annyira a játék sikerében, hogy a szokásos mennyiségnél valamivel többet rendeltek. Azt nem tudjuk, hogy hány kópia kelt el.

A nagy hírt egyébként a Capcom Summer Appreciation rendezvényének során kaptuk meg, ahol a szépnek mondható teljesítmény örömére a közönség láthatta a Grasshopper új játékának első videóját. A Killer is Dead című, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra 2013-ban esedékes, az eddigieknél valamivel komorabb játék főszereplője a beszámolók szerint egy cyborg lesz, aki egy katanával aprítja fel az ellenségeit.