A The Hollywood Reporter értesülései szerint, egy családbarát akciófilmbe fogják adoptálni azt a játékot, amitől sokaknak fürgén ficánkol az ujja az okostelefonok képernyőjén, vagyis a Fruit Ninját.

A forgatókönyv megírásával J.P. Lavint és Chad Damianit bízták meg, míg az alkotás producere a 23-as számról, a rítusról, vagy a Törésvonalról ismertté vált Tripp Vinson lesz. Ezenfelül egyelőre nincs egyéb információ a szereplőket, a rendezőt, vagy a megjelenési dátumot illetően.

fruit-ninja-1-milliard.jpg

Egyébként, mint ismeretes nem a Halfbrick stúdió az első olyan játékfejlesztő, akik filmet készítenének játékukból, ugyanis a Rovio Angry Birdsje ebben a hónapban került a mozikba, illetve korábban egy Temple Runon alapuló filmprodukció híre is felmerült már.