Nincs is annál szívet melengetőbb érzés, mint amikor az ember tudja, hogy nem hagyják cserben a vásárlás után azok, akik az általa nyüstölt videojátékot összehozták. A World of Warcraft esetében eddig is tudtuk, hogy a fejlesztők stúdiójában nem áll meg az élet a kiadás után, amire remek példák a folyamatosan hömpölygő úgynevezett content patchek, melyek mindegyike számtalan új tartalommal tölti fel kedvenc MMORPG-nket.

Ezek a foltok a megjelenésükkor újra életet lehelnek a lecsendesedett világba, friss tartalmakkal töltve fel Azeroth, Outland, Pandaria, vagy most épp Draenor világát. Bár a 6.1-es tapasz csak pár hete érkezett, jó tudni, hogy már készülőben van a soron következő 6.2 is, melynek legfontosabb újdonságait mutatjuk most be nektek.

Új zóna: Tanaan Jungle inváziója

Megnyílik ez eddig szürke homályba burkolódzó Tanaan Jungle, amelyben tovább küzdhetnek a játékosok az Iron Horde seregeivel. A világ keleti részén található zónát csak úgy érhetjük majd el, hogy felhúzunk a helyőrségünkben egy hajógyárat, majd elindulunk a War Council című küldetéssorozaton. Tanaan telis-tele lesz napi küldetésekkel, amelyeken keresztül a hajógyárhoz gyűjthetünk majd készleteket és sok érdekes csecsebecsét. Az új területen persze jó néhány új küldetés, ritka szörny és kincs is található lesz, hasonlóan ahhoz, mint amikor először tettük be a lábunkat Draenor világába. Lent láthatjátok az új legendary gyűrűket, amiket az itt megjelenő új küldetéssorozat alkalmával szerezhettek meg (ez persze nem lesz egy gyors menet).

Új garrison lehetőség: érkezik a hajógyár és a tengeri küldetések

A 6.2-es patch egyik legnagyobb érdekessége az új garrison épület megjelenése lesz: ez a fent már említett hajógyár (shipyard), amit 3-as szintű helyőrséggel rendelkezők építhetnek csak fel. Itt értelemszerűen hajókat gyárthatunk le, amiket aztán különféle küldetésekre küldhetünk el, hasonlóan a follower-rendszerben tapasztalt módon. 

World of Warcraft 6.2 shipyard

Új dungeon nehézségi szint, timewalking dungeons

A hajógyár megjelenése mellett hasonlóan izgalmasnak ígérkezik az új dungeon nehézségi szint bevezetése is, ugyanis a 6.2 érkezésével már nem csak normal és heroic szinteken mehetünk neki az 5 fős katakombáknak, hanem mythicen is. A mythic dungeonöket hetente csak egyszer pucolhatjuk ki, melyek mélyén 680-as szintű tárgyak potyognak minden bossból, a végén található főellenfél pedig egy 700-as szintűt fog dobni.

Dungeon témában külön érdekesség, hogy hétvégenként lehetőségünk lesz "időutazós" partizásra is, aminek keretén belül visszarepülhetünk a múltba, és képességeink leskálázódása után újra kipucolhatunk régebbi dungeonöket is. Jelenleg a Burning Crusade és a Wrath of the Lich King dungeonöket finomítják a fejlesztők, s természetesen király loot is várja majd az eseményeken részt vevő játékosokat.

Új raid: Hellfire Citadel

De természetesen nem csak a casual játékosok, hanem a raiderek számára is érkeznek új tartalmak. Jön az új raid instance, a Hellfire Citadel, amelynek kapui mögött az Iron Horde legdurvább figuráival vehetik majd fel a harcot a nagyobb csapatba (10-25 fő) verődő, profi cuccban érkező játékosok. Összesen 13 főellenfél várja az odatévedt kalandorokat, köztük Kilrog Deadeye, az újraélesztett Mannoroth és Archimonde, valamint maga Gul’dan is.

Ezek csupán a főbb újdonságok 6.2-es patchben. Ezeken kívül hihetetlen mennyiségű tartalom érkezik még a World of Warcraftba: új battle petek, új legendary gyűrűk, follower-képességek, achievementek, na és persze class balance változásokra is számíthatunk. Hogy mikor? Nos, megjelenési dátum természetesen még nincs (mi júniusra saccoljuk), de amennyiben érdekel, hogy milyen adatokat bányásznak ki a lelkes adathalászok a folyamatosan frissülő bétaszerverekről, akkor látogassátok meg a wowhead oldalát, ahova ezekben a pillanatokban is töltik fel a friss adatokat.