Uwe Boll újra támad, s ezúttal a Kickstarter segítségével szeretné leforgatni a legújabb filmjét, mely a 2007-ben megjelent Postal folytatása lesz. A német származású, nagyjából mindenki által megvetett rendező a portálon 60 nap alatt félmillió dollárt szeretne összegyűjteni az aktuális témákat feldolgozó, politikai szatíraként jellemzett vígjátékára, aminek elkészítésére a kampány szerint csak ő elég tökös, s csak ő az, aki egy teljesen cenzúrázatlan, senkit sem kímélő filmet tud készíteni.

Boll nagyon szerényen a világ legjobb rendezőjének nevezte magát, amit egy műanyag Oscar-szoborral is bizonyítani tud, s úgy véli, a Postal 2 a jövő filmje, ami túlszárnyalja a még most is megfoghatatlan első részt, de természetesen csak a mi pénzünkből valósulhat meg a nagy projekt, ugyanis más nem áldoz erre valamilyen érthetetlen okból.

Az adományok 5 dolláros összegnél kezdődnek, a felső határ pedig 10 ezer dollár -- ha sikerül összegyűjteni a pénzt, akkor már tavasszal megkezdődhet a forgatás, maga a film pedig villámtempóban, augusztusban jelenhet meg. A kiszemelt főszereplőkről még nincs hír.