Tavaly jelent meg a State of Decay: Year-One Survival Edition, ami a grafikai tuning mellett magába foglalta a két nagy kiegészítőt, a Breakdownt és a Lifeline-t, valamint bemutatkozott egy új karakter, Gurubani Kaur, plusz friss küldetésekben és közösségi kihívásokban vehettünk részt, terepjárót vezethettünk, új zenéket hallhattunk, továbbá a fegyvercső alá helyezhető kiegészítőkkel és gyújtótöltényekkel is bővült az arzenál.

A Microsoft Studios és az Undead Labs most pedig úgy döntött, hogy ha már úgyis bejelentették az E3-on a State of Decay 2-t, lehúznak még egy bőrt az első részről, és újra kiadják a Year-One Survival Edition PC-s változatát dobozos formában, megtömve mindenféle extrával.

Az augusztus 9-én érkező kiadványban a fentiek mellett egy soundtrack CD és egy kétoldalas, A3-as poszter lapul majd, amin a State of Decay világának térképét csodálhatjuk meg. Az ára 19,99 euró, vagyis úgy 6500 forint lesz.

state-of-decay-year-one-survival-edition-pc.jpg