November 15-én, napra pontosan 10 évvel azután, hogy megjelent az első Halo, a boltokba kerül annak felújított, extrákkal ellátott változata, a Halo: Combat Evolved Anniversary, melynek köszönhetően újra átélhetjük a legendás játék legjobb momentumait, s kionthatjuk egymás vérét a klasszikus pályákon.

A kampány néhány apróságot és az opcionális grafikusmotort leszámítva érintetlenül került átültetésre, a multiplayer mód és az azzal érkező hat pálya, plusz az új Firefight aréna azonban a Halo: Reach motorját használja. Természetesen ha nincs meg a Bungie utolsó Halo-játéka, akkor a lemezről indul a többjátékos mód, de ha megvan, érdemes feltelepíteni a pályacsomagot, hiszen, így bármelyik játék is legyen a meghajtóban, játszhatunk rajtuk. Lehetőség van azonban arra is, hogy csak a pályákat vegyük meg.

A 15 dolláros, vagyis 1200 MS pontot kóstáló DLC a játék megjelenése előtt egy nappal már meg fog jelenni, valamint ugyanekkor a Reach legújabb frissítése is megérkezik majd, mely magával hozza az Anniversaryhoz tartozó öt új játéktípust, és a játékmenetet érintő változásokat.