Amíg milliók játszanak a League of Legends csataterein, addig a háttérben zajlik a Bilgewater történet, amely eddig nem volt negatív hatással a játékmenetre, sőt éppen ellenkezőleg, új tartalmak érkeztek, ahogy a sztori haladt előre -- a legutóbbi fordulat azonban ezen változtatott: a harmadik felvonás keretében Gangplank elvesztette az életét a riválisa, Miss Fortune kezei által, így vele most nem lehet játszani.

Első olvasatra az ötlet jópofa, de ne felejtsük el azt, hogy a LoL rendszerében pénzért örökre feloldhatjuk a kedvenc karakterünket, akihez, szintén pénzért, kozmetikai tárgyak egész sorát vásárolhatjuk. Gangplank kiiktatásával minden kirepült az ablakon, de szerencsére nem úgy tűnik, hogy ez az áldatlan állapot maradni fog.

A Riot a hivatalos fórumon jelezte, hogy pár napon belül rendezik az ügyet, addig viszont nem fogadnak pénzvisszatérítési kérelmeket Gangplank kapcsán. A Riot azt kéri, hogy a rajongók legyenek türelemmel, az elkövetkezendő napokban ugyanis mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy jóvátegyék mindezt. Ebből arra lehet következtetni, hogy Gangplank nem marad halott, és hamarosan visszatér, illetve erre utal az is, hogy nemrégiben dolgozták át a képességeit, így meglepő volna, ha mindezt kidobnák a kukába.

league-of-legens-lol-gangplank.jpg