A Tomb Raider next-gen folytatásán ügyködő Crystal Dynamicsnál leépítést végzett a Square Enix, egész pontosan egy tucat embertől váltak meg. No, nem kell félni, nem a Lara következő kalandját hegesztgető csapatot ritkították meg, az új Tomb Raidert ez az ügy nem érinti. A vadonatúj IP-n ügyködő team lett megnyirbálva, de hogy erre a rejtélyes, szintén a következő generáció gépeire készülő játékra hogyan hat a fejlesztők számának megnyirbálása, arról nincs információnk.

Mint ahogy az is kérdéses, hogy a márciusban az igazgatói posztot elfoglaló Macuda Joszuke meddig folytatja még az „átszervezési akcióját”, melynek folyamán nem ez az első leépítés a kiadó háza táján (korábban a Tomb Raiderhez hasonlóan veszteségesnek ítélt Hitman: Absolution fejlesztőit is megritkították), sőt, Macuda azóta már a stúdiók munkamódszerét is átszerveztette, célul tűzve ki a gyors játékfejlesztést.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!