A Warcraft: A kezdeteket végül a külföldi bevételek mentették meg az anyagi bukástól, az Egyesül Államokon kívül ugyanis 386 milliót hozott, míg a határokon belül csak 47 milliót. Szerencsére Hollywood már átalakult annyira, hogy a régi nézetekkel ellentétben immár komoly piacnak tekinti a világ többi részét, de még azért így is az USA irányába húz a szívük, hiszen ott a forgalmazók nem vonnak le a bevételből komoly összegeket.

Ugyanakkor a filmet meglehetősen rosszul fogadták a kritikusok, és ami ennél is rosszabb, a nézők között sem aratott osztatlan sikert. Mindezek miatt máig kérdéses, hogy lesz-e folytatása a Warcraft: A kezdeteknek.

Ha mégis zöld utat kap, akkor Duncan Jonesnak tudja, mit akar elmesélni (már persze, ha ő rendezi), hiszen rengeteg ötlete van. Ezek közül a Twitteren osztott meg velünk párat, noha nem bocsátkozott részletekbe, hátha tényleg elkészülhet a film. Ugyanakkor már az elején leszögezte: nem tud arról, hogy a Warcraft produkciós stúdiójának, a Legendary Picturesnek szándékában áll folytatni a mozit.

Ha mégis bekövetkezne, akkor Orgrim biztos megkapná a Doomplate páncélt, hiszen az orkok Azeroth-ra érve megtanulták a páncélkészítés mikéntjét. Emellett láthatnánk a Dalaran földet (igen, földet, ezt írta, nem várost) az Alterac hegyekben, és a Kirin Tort, ami még több hatalomra próbál szert tenni Llane halála után. Az ork történetszál Go’el bebörtönzésére és a szabadság kierőszakolására fókuszálna.

Az Alliance-szel kapcsolatban Jones nem mondott sokat, de annyit elárult, hogy „Khadgar elszabadítja Pandora szelencéjét”, illetve említette a Lothar sztoriszálat és Variant, ezek valószínűleg nagy hangsúlyt kapnának.

Emellett még kifejtette, hogy mivel a Warcraftban rengeteg történetszál van, meg kell találnia azt, amelyikre érdemes fókuszálni, amelyikkel kifejtheti és megoldhatja a fő problémát.

warcraft-movie-02.jpg