A monokróm színvilágú Limbo című játék 2011 egyik legjobb platformere volt, melyben egy kisfiúnak nővérét kellett megtalálnia egy veszélyekkel teli világban. JohnBart tesztjének értékelésében azt írta, hogy "a LIMBO a szó szoros értelmében egy élmény, melynek nem az a célja, hogy teljesítsd, hanem hogy átéld, és elgondolkoztasson."

A különleges kaland annyira eredeti volt, hogy az előző konzolgeneráció minden tagjára megjelent, sőt mobileszközre is (iOS). Most pedig úgy néz ki, számítani lehet egy Xbox One változatra is, ugyanis a Dél-koreai korhatárbesoroló bizottság a tegnapi napon nyilvántartásba vette a játékot a Microsoft új konzoljára. Persze a megjelenés nem kőbe vésett, hiszen a játék még csak az ellenőrzési fázisban van, de ha valóban megtörténik, az legkorábban 2015 második-harmadik negyedévében lehetséges.